Elmosta az eső a májusi kisállatbörzét

Az első meglepetés az volt, hogy mekkora a parkoló. A második pedig, hogy belépőt kell fizetni. Az, hogy a parkolásért is pénzt kérnek, érthető, de mondjuk a mórahalmi vásárban azért meresztené a szemét az ember, ha belépőt és parkolási díjat is kérnének tőle. Igaz, Monorra nem is bámészkodni jönnek az emberek, hanem célirányosan madárért. 
 

A profik hajnalban érkeztek
Így tett a kisteleki Bencsik Dominik is, aki vasárnap éjjel kettő körül indult, hogy hajnali négyre már fent legyen a fővároshoz közeli legendás monori kisállatvásáron. A vásár a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének magánrendezvénye. Egy évben öt ilyen rendezvény van, ez az ország legnagyobbja. Dominik lassan tíz éve jár föl. Papagájokat, pintyeket, fürjeket, vízimadarak, pávákat tenyészt. Azt mondja, Kecskeméten szokott még ehhez hasonló vásár lenni, és Szentesen egy jóval kisebb. Monoron viszont mindenki ott van, aki számít. Már ha éppen nem esik az eső és fúj a hideg szél, amiben a madarak megfáznak. 
 

Az augusztusi vásár hatalmas lesz

 – foglalta össze tapasztalatait a kisteleki ma­dártenyésztő. 
 

Cicák Romániából, galambok Zágrábból

Laikusként fagyoskodva vonultam a sorok között, de legalább nem tartott sokáig végigjárni. A parkoló sokkal nagyobb volt, mint a vásár. Volt itt galamb Zágrábból és perzsa macskák Romániából, amelyek édesen próbáltak menekülni a dobozból. Gazdájuk, egy csak románul beszélő, mutogatva kommunikáló hölgy nem győzte visszaterelgetni őket. A legdrágább madár egy nagy sárgabóbitás kakadu volt, amit a vásár legbaratságtalanabb eladója árult, aki csak annyit vetett oda foghegyről, hogy kilenc kiló. Mármint a madár ára. Kilencszázezer forint. Biz­tos látta, hogy nem vagyok ko­moly érdeklődő. 
 

A Páváknak is van személyiségi joguk

Néhányan féltve óvták a jószágaik személyiségi jogait, amelyek nincsenek nekik, hiszen állatok, de az árusok közül né­­hányan rendre amatőr önjelölt jogászként kezdtek magyarázni arról, mit hogyan szabad fotózni és mit nem. Így fotózta le kollégánk a pávákat, majd faképnél hagytuk az amatőr jogtudóst. Voltak azért barátságos, kedves árusok is. Ilyen volt a kecskeméti Czinege István, aki a kecskeméti repülőtéren civilként találkozott névrokonával, Czinege Lajos hadseregtábornokkal, magyar kommunista pártfunkcionáriussal, a Magyar Népköztársaság egykori honvédelmi miniszterével. Ez nem most volt. Nem volt szimpatikus számára a Minisztertanács elnökhelyettese, mert nem fogadta a köszönését. De nem Czinege elvtárs miatt álltunk meg nála, hanem a gyönyörű és bájos jákópapagáj pár miatt, amelyeket darabonként 350 ezer forintért árult. 

Mekegő papagáj? Igen, létezik

Rebeka Albertirsáról egy hatezer forintos törpenyúllal lett gazdagabb. Már vannak otthon nyulaik, mert korábban vettek kettőt, amire azt mondták nekik, hogy nőstények. Nem azok voltak. Gyorsan tízen lettek. A lány imádja az állatokat, nem kellett sokáig könyörögnie szüleinek a tündéri kis törpenyúlért. Mi sem távoztunk üres kézzel. Kollégám egy zöld kecskepapagájt vásárolt. Azt már csak a hazaérkezésünkkor tudtam meg, honnan kapta a nevét a madár. Ahogy leparkoltunk, elkezdett mekegni.