Film

2023.11.22. 17:25

Mesteri mozi lett a Mesterjátszma

Alig-alig látni hasonlót. A Mesterjátszma nem világszínvonalú mozi, sokkal több annál. Egyedi hangvételű, remekül felépített, mélységes tartalmakat hordozó, különleges alkotás. Szakít a hollywoodi sémákkal, a bárgyú történetvezetéssel, a kalandos mesével, a szirupos romantikával, a fellengzős pátosszal, mindezek helyett őszinte gondolatokat kínál, az emberi psziché legmélyére ás, komoly kérdéseket vet föl. Olyan, mintha nem is most és nem is itt készült volna, olyan, mintha nemcsak a történet lenne képes dimenziókat átlépni, de maga a film is egy alternatív világban született volna, egy olyan világban, ahol Stefan Zweig, Thomas Mann, József Attila és Szerb Antal nem ír, hanem filmet készít.

Rácz András

Jelenet a filmből

Forrás: Cinefest

A sajtóanyag így fogalmaz: „Márta és István az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni Magyarországot ’56 novemberében. A fiatal pár mellett az egyház felbecsülhetetlen értékű ereklyéi is a nyugati határ, a szabad világ felé tartanak, melyek útját B.-ből, a katolikus papból a hatalom emberei kínzással próbálják kiszedni. A szereplők történetei a vonaton egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást, melyen már nemcsak a kincsek sorsa, de a szerelmesek élete is a tét.” Valójában azonban ez a mozi sokkal több ennél. Az iménti összefoglaló csak a kiindulópontot rögzíti. A Mesterjátszma ugyanis inkább csavaros krimi, fojtogató pszichothriller, megrázó tragédia és felemelő himnusz a helytállásról, a szeretetről, az önfeláldozásról.

A mese magja Stefan Zweig remek elbeszélése, a Sakknovella 

Az eredeti történet egy hajón játszódik, ahol a sakkvilágbajnok, Mirko Czentovic két játszmában megsemmisítő vereséget szenved egy ismeretlen ügyvédtől, akiről megtudjuk, hogy a Gestapo börtönében tanult meg sakkozni egy mesterjátszmákat elemző szakkönyvből, melyet elcsent egy kihallgatás alkalmával…

A feszültség abból ered, hogy az ügyvéd nemcsak ellenfele előtt jár néhány lépéssel, de fejben már le is játszotta a partit, és…  

Nem mesélem el a végét, hátha nem olvasták. Mindenesetre Zweig novellája nem a sakkról szól, hanem az emberi elme legmélyebb titkairól, működésének különös útjairól, a beszűkülő fókusz mindent elnyelő örvényléséről. Egyszóval individuális nézőpontból ragad meg egy pszichés problémát, miközben természetesen ad némi kitekintést arról is, hogy a különös őrület, amelybe ügyvédünk belecsúszik, nem állna elő külső nyomás, erőszak, hatalom, presszió nélkül. 

Zweig maga így ír motívumairól:

Mindig vonzottak az egyetlen gondolatkörbe börtönzött monomániások, mert minél szűkebbre vonja valaki ezt a kört, annál jobban közeledik másfelől a végtelenhez.

Tóth Barnabás filmje ezt a pályát futja végig, vagy legalábbis addig, ameddig emberi felfogóképességünk megengedi. A Mesterjátszmának így csak piciny magja az eredeti novella. Nem is fa, egész erdő nő ki belőle.

Miközben Zweig egyéni problémát elemez, addig a magyar moziváltozat továbbviszi a lehetőséget, és a személyiség meghasadását állítja a középpontba. A pszichés kérdések fölött elhelyezi a hatalmi manipuláció síkját, beleteszi mindezt egy nemzeti-forradalmi közegbe, majd végül egyetemes emberi dilemmákat vet föl, a létezés miértjeit és hogyanjait feszegető dimenziókat kutatja.

Mindezt végtelenül jó ízléssel, cseppet sem erőltetett módon teszi, úgy lépked a film az egyik szintről a másikra, hogy a néző a mozi sodrásában észre sem veszi, hogy léptékváltás történt. 

A film rendkívüli architektúráját egyfelől a színészi játék építi föl 

Hajduk Károly, Péterfy Bori és Mácsai Pál úgy teremti meg a maga karakterét, hogy a néző minden indulatot és gondolatot igaznak érez. Váradi Gergely és Varga-Járó Sára viszont egészen más feladatot kapott. Ők a tényleges főszereplők, velük történnek meg az események, s furcsamód időnként mintha kiesnének a szerepükből. Aztán egyszer csak rádöbbenünk: az olykor-olykor megbicsakló színészi játék a filmhez tartozik. Így válik érthetővé, hogy nem az történik, amit látunk.

Az első pillanattól kezdve egyre több és több utalás mutat a történet végére, a rejtélyesnek vagy fölöslegesnek tűnő megjegyzések, snittek, pillanatok a mese előrehaladtával értelmet nyernek, magyarázó erejű jelenetekké válnak.

A szerkezet stabilitása azonnal felfogható, csak figyelni kell az apró momentumokra: az eltűnt gyalog, a lyukas kabátgallér, a ládába pakolt élet, a biztosan elzárt gáz, a homlokzatok között feltűnő ég, a fekete semmiben száguldó vonat, mind-mind építik a történetet. Nincs egyetlen fölösleges pillanat sem. Mintha maga a film is egyfajta végtelenül logikus sakkjátszma volna. Hadd másoljam ide a Wikipédiából: „Pièce touchée (am. 'megérintett bábu'). Ha a lépésre következő játékos megérinti saját figurái egyikét, köteles azzal lehetőség szerint szabályos lépést tenni. Ha az ellenfél figuráját érinti meg, lehetőség szerint köteles azt kiütni.”
És itt pontosan ez történik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!