színházművészet

2021.04.17. 11:10

Nővére babáitól ért el a színház világába: Papp Janó útja

Papp Janó már gyerekkorában tudta, hogy jelmeztervező szeretne lenni, hiszen imádta a színház világát, noha református lelkész édesapjától mindez távol állt. Mégis nővére babáin elkezdett kísérletezgetni, édesanyja pedig mindenben támogatta. Mára az ország egyik legismertebb jelmeztervezőjeként tevékenykedik.

Forrás: Udvari Kamaraszínház

Fotó: Andrási Ariel

Koronavírus ide, pandémia oda, a történelmi drámáiról híres Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház újabb előadásokra készül – írja a life.hu.

Nemrég fejezték be a Zergetánc című Pozsgai mű próbáit, legújabban pedig egy élő klasszikus darabon dolgoznak (Orczy Emma: A Vörös Pimpernel). A két remekműnek ugyanaz a jelmeztervezője, Papp Janóval Láng D. István beszélgetett.

Papp Janó jelmeztervező
Fotó: Kállai-Tóth Anett

Meglepődtél, amikor megkerestek?

A Zergetánc felkérés nagy öröm volt számomra. Már maga a korszak is rendkívül izgalmas, hiszen a Krisztina hercegnő életéről szóló könyvet még gyerekként olvastam, így jól ismertem a történetét. Ezt

a spanyol etikettre épülő Habsburg-udvari hangulatot igazi élmény volt megjeleníteni,

felidézni ezt a kort és ezt a festményszerűséget. A darabban szereplő színészek nagyon szeretik a ruháikat, érzik, hogy rájuk van megálmodva. Mesterem, Márk Tivadar, az első Kossuth-díjas jelmeztervező azt tanította, hogy a jelmez az jellem-mez, és én folytatnám, ezt, ha van rá lehetőség, és igény a rendezőtől, hogy a színek, az anyaghasználat és a fazonok harmonikus összhangban legyenek.

Hatással van-e munkádra a színész, akire a jelmezt tervezed?

Most már igen. Felismertem, hogy nemcsak a szerep, hanem maga a színész is fontos. Tudni kell, hogy én nem az a tervező vagyok, aki papírra lerajzolja a ruhát, aztán foggal körömmel ragaszkodik hozzá.

Ez egy élő műfaj, a színész képviseli azt a figurát, amit létrehoz a színpadon.

Természetesen örök igazság, hogy olyan legyen a jelmez, hogy a megjelenítésnél végül azt a figurát lássák viszont, akit a festményekről, a történelemkönyvekből ismerhetnek, de nagyon fontos a rajzkészség is. Hogy jól és érthetően tudjunk rajzolni. De nekem a színészt is kell segítenem, ezért igyekszem mindig keresni az ő kényelmét, növelni a komfortérzetét, a jóízlés, a fenntarthatóság és a korhűség betartásával. Nem mindegy, hogy kire tervez az ember, hogy alkatilag milyen az illető. Ezért is szeretek ott lenni az olvasópróbán, hogy lássam a színészeket, miközben mondják a szövegüket. És úgy gondolom, hogy az a jó, ha én az ő habitusukra építem a történelmi figurát, amiből aztán egy valóban hiteles jelmez tud születni.

Gyakran kapom tőlük a visszajelzést, hogy úgy érzik, segítem az átváltozásukat azzá, akit éppen alakítanak.

Szóval a civil figura is része kell hogy legyen a jelmeznek. Jó példa erre a haj. A Vörös Pimpernel egy francia forradalom korabeli előadás, izgalmas világ, itt még a rizsporos parókák is feltűnnek. De ha nem feltétlenül szükséges a paróka, akkor igyekszem megtartani a civil hajukat, mert van, amikor így sokkal hitelesebb.

Jelenet az udvari Kamaraszínház Zergetánc című előadásából
Fotó: Andrási Ariel / Udvari Kamaraszínház

Ebben a darabban nemcsak jelmeztervező, hanem díszlettervező is leszel.

Eddig még csak Simon Kornél rendezőnek sikerült rávennie ilyen kettős szerepvállalásra. Másutt is terveztem teret, de mivel a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház egy utazó társulat, és itt egy kis térben kellett megálmodni a miliőt, itt nem lehetett nagyveretes díszletekben gondolkodni. Ez természetesen befolyásolta a látványvilágot. Most ezen dolgozunk Szabó Sipos Barnabás rendezővel, hogy ez minél gördülékenyebben megvalósulhasson.

Izgalmas feladat megoldani, hogy egyik pillanatban Londonban legyünk egy bálon, aztán Calais-ban egy kocsmában, majd Doverben egy fogadóban, végül egy London-közeli kastély parkjában, s mindezt úgy, hogy közben könnyen mozgathatók legyenek a díszletek.

Világéletedben jelmeztervező akartál lenni?

Anyai nagyszüleim Londonban éltek és 10 éves lehettem, amikor először jártam náluk. Óriási hatással voltak rám az ott tapasztaltak. Odakint láttam először Zefirelli Traviata című filmjét, ami teljesen lenyűgözött. Idehaza is sokat jártunk színházba, de engem leginkább a jelmezek ragadtak meg. Ami azért is volt nagy dolog, mert édesapám református lelkész lévén elég távol állt a színház világától! Kertészmérnök édesanyám volt mindig a segítőm, támaszom, szponzorom, és legnagyobb rajongóm. A kezdetektől hitt bennem, mellettem állt, minden bemutatómon ott ültek, amíg engedte az egészségük.

Csodás családba születtem. A nővérem babáin kezdtem el ismerkedni és játszani a textilekkel.

Akkoriban találtam ki, hogy jelmeztervező leszek, és azóta tudatosan készültem erre. Nekem nem a divat, hanem a korabeli ruhák voltak a szenvedélyem, és ezt a babáimon tudtam igazán kiélni. A babák nem beszélnek vissza, és eltűrnek mindent. Ezek a fából faragott 80 cm-es figurák már sok mindent megéltek velem. Rendszeresen viszem őket kiállításokra, és velük mutatom be a jelmezeimet. Mindig is érdekelt a történelem és ez nagy szerencse! Kiskorom óta autodidaktaként kutatom a viselettörténetet és számomra mindennek az alapja a történelem, a kor, a személy, a tények, és csak utána jöhet a fantázia szárnyalása.

Színpadkép az udvari Kamaraszínház Zergetánc című előadásából
Fotó: Andrási Ariel / Udvari Kamaraszínház

Az anyag megformálása és a fantázia nem ugyanaz. Más elképzelni valamit egy olvasmány alapján, és más elkészíteni.

Közel 600 színházi darab és film jelmezeit, és több mint 10000 öltözetet terveztem. Eleve az hogy milyen anyagból mit lehet csinálni, az egy tudomány. Ez megkerülhetetlen. Az anyageséstől kezdve nagyon sok mindenre figyelnie kell a jelmeztervezőnek. Sok kezdő ezen bukik el, hogy elbagatellizálja ennek a jelentőségét. Én tanítanám is a tervezőknek a gyorsöltözést, mert nagyon sokat adhat ez a gyakorlat. Jómagam például

nem restellek beállni öltöztetni a színészt a helyszínen, akár fél percen belül. Mert hogy a valóságban ennyi idő áll rendelkezésre egy gyorsöltözésre.

Egy másik fontos dolog az anyagok, a ruhák megdolgozása: én például antikolni is szoktam. A jelmez nem nézhet ki úgy, mintha újan húzták volna ki a fiókból, hiszen egy csata után vagy egy kocsmai beszélgetésnél a szereplőkön már hosszabb ideje viselt ruhadarabok vannak, tehát meg kellett tanulnom megdolgozni, bekoszolni, meggyűrni ezeket.

A teljes interjú ITT olvasható.

Borítókép: Jelmezek az udvari Kamaraszínház Zergetánc című előadásából

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!