Krimi

2024.08.22. 22:00

Döbbenetes részletek láttak napvilágot a sertéstelepi kettős tragédiáról

Ügyvédet fogadott a sertéstelepi tragédiában elhunyt egyik férfi családja, a Szákszenden történ halálos balesettel kapcsolatban szemtanúkat is meghallgattak.

MW

Forrás: TV2 / Tények

Már majdnem egy hónap telt el a szákszendi sertéstelepen történt, halálos áldozatokat követelő baleset óta, azonban még mindig sok a megválaszolatlan kérdés. A Kemma.hu cikkében ezekre próbál választ találni a portál birtokába jutott baleseti jegyzőkönyv alapján. 

Mint korábban beszámoltunk róla, hogy egy háromgyerekes családapa, Zoltán volt az egyike annak a két embernek, akik elhunytak a munkahelyi baleset során. Ezt most megerősítette a baleseti jegyzőkönyv is, amelyben azt írták, Zoltán feladatai közé tartozott a telep műszaki állapotának a szinten tartása, javítások elvégzése. 

Arra azonban nem derült fény, hogy pontosan milyen feladat elvégzése vezetett a tragédiához. A Kemma.hu birtokába került korábban az Országos Mentőszolgálat esetlapja is, amelyből kiderül, hogy a mentősök sokáig küzdöttek Zoltán életéért, akinek fulladás okozta a halálát.

Sok még a kérdés

A sertéstelep ügyvezetőjének részvételével július 30-án készült el a baleseti jegyzőkönyv. Eszerint a tragédia napján Zoltánék felettese szabadságon volt. Az iratban az is olvasható, hogy nem volt feladatuk a szivattyú kiemelése az aknából, a kamerafelvételen azonban látszik, hogy Zoltán és kollégája targoncával a baleset helyszínére ment, majd mintegy 10 perc múlva újra látni őket, ahogy elmennek. 

Nem sokkal később egy létrával gyalogoltak vissza az akna felé. Ezután kikerültek a kamera látómezejéből, így már nehezebb rekonstruálni a történteket.

A jegyzőkönyv szerint Zoltán kollégája valamilyen okból lement az aknába. A családapa észlelte, hogy a munkatársa rosszul lett, amit telefonon jelzett a telephelyen lévő vezetőnek, és segítséget kért. Mire a vezető kötelekkel és a kollégákkal kiért a helyszínre, már Zoltán is a tartályban volt. Feltételezhetően munkatársa segítségére sietett. A vezető rögtön hívta a segélyhívót, majd el kellett mennie egy másik telefonért, de a jegyzőkönyv tartalma szerint kollégáinak kikötötte, hogy senki sem mehet le az aknába. Mikor visszaért megtudta, hogy a tiltása ellenére egy másik férfi mégis lement az aknába, végül ő lett a munkahelyi baleset második áldozata, aki később a kórházban hunyt el. A portál úgy tudja, az a kolléga, aki először lement a tárolóba, túlélte az esetet.

A jegyzőkönyv azt is tartalmazza, hogy az akna mellett telepítve van egy csörlő, amivel fel lehet húzni a szivattyút, ami az irat szerint a baleset napján megfelelően működött.

A család ügyvédet fogadott

Dr. Kozicz Árpád, a család által felkért ügyvéd szerint nem pontosan ez történt. A család tudomása szerint Zoltán és társai megbeszélt karbantartást szerettek volna elvégezni a tragikus napon.

"A telepen öt vagy hat tartály van, aminek egy részének karbantartásával a munkahelyi vezető jelenléte mellett már csütörtökön végeztek. Azonban még maradt péntekre is munka, ezt kellett befejezniük Zoltánéknak" – magyarázta az ügyvéd, aki szerint a telephelyen az volt a szokás, hogy a tartályokat a kialakult gyakorlatnak megfelelően szellőztetik, és utána kezdenek el csak dolgozni bennük. 

Ez azon a pénteken is így történhetett, Zoltánék feltehetőleg a korábbi szabályok és gyakorlat megtartása mellett jártak el. A jogi képviselő szerint a halálos kimenetelű munkahelyi baleset bekövetkeztében közrejátszhatott, hogy a munkabiztonsági szabályok betartásáról nem megfelelő módon gondoskodtak a telephelyen.

Hogy pontosan mi is vezetett a tragédiához, és ki a felelős a történtekért, hosszú vizsgálat fogja eldönteni. A három szemtanú közül ketten elhunytak, egyet pedig jelenleg is kórházban ápolnak.

Azonban az a cég baleseti jegyzőkönyvéből is kiderül, hogy biztonságosabbak is lehettek volna a tartályok. Ugyanis a tragédia után a cég azt vállalta, hogy a tartályok zárt fedelét lecserélik rácsosra, hogy folyamatos legyen az akna szellőzése. A karbantartók a továbbiakban csak akkor végezhetnek hasonló feladatot, ha a vezető is a helyszínen tartózkodik, illetve légtérmérőt fognak vásárolni, amivel a helyszínen is mérhetők a jelenlévő gázok. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!