Krimi

2024.08.24. 08:55

Furcsa, ami kiderült a veronai halálbusz sofőrjéről

Tizenhét ártatlan ember halt meg a balesetben.

MW

A veronai buszbaleset helyszíne a tragédia után egy nappal, 2017. január 21-én

Fotó: MTI/EPA/Filippo Venezia

Öt évvel ezelőtt tragikus buszbaleset történt Verona és Velence között az A4-es autópályán. Azon az estén a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és kísérőtanárai, valamint néhány hozzátartozó, így összesen 56 fő utazott hazafelé az autóbuszon, amelyet V. János vezetett és ami a franciaországi sítáborból tartott hazafelé - írja a Bors.

A Setra típusú jármű letért az útról, és fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd egy autópályahíd pillérének csapódott, végül pedig kigyulladt. A balesetben 17-en haltak meg.

Az Origo már a tragédia napján a helyszínről tudósított, és egyetlen médiumként végigkövette az öt évvel ezelőtti veronai buszbaleset ügyében indított pert, amiben a buszsofőr, egy békéscsabai férfi, V. János lett az elsőfokú vádlott.

Az ügyben 2020 júniusában hozott ítéletet a bíróság: V. Jánost 12 börtönre ítélték, de a büntetést másodfokon hat évre mérsékelték, emellett örökre eltiltották a vezetéstől Olaszországban.

Mostanában szabadulhat a buszsofőr

Az olasz ügyészség és a magyar ügyvédek közötti megállapodás értelmében már akkor tudható volt, hogy V. Jánosnak ebből a 6 évből legfeljebb 2 és fél évet kell majd börtönben töltenie - írta a Bors.  Ebből kiszámítható, hogy

V. Jánosnak mostanában kellene szabadulnia, vagy talán már meg is kellett ennek történnie.

A Bors ennek próbált utánajárni, ezért Békéscsabára utaztak, és felkerestük V. János házát, azonban ott nem találtak senkit. Az utcában nem volt túl nagy a mozgás: mindössze egy idős hölgy közlekedett arra biciklivel. Tőle tudták meg, hogy a környékbeliek is csak találgatnak a sofőrrel kapcsolatban.

Fogalmunk sincs, hogy szabadult-e már, de én úgy tudom, hogy itt még nem látták azóta, hogy börtönbe ment volna.

Van, aki szerint már nem is jön többet haza, mások szerint még nem töltötte le a büntetését, de többen is úgy tudják, hogy valamikor mostanában fogják kiengedni
- mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő idős asszony.

A lap a sofőr lányát is próbálta elérni telefonon, hogy megtudják, mikor szabadul az édesapja. Sikerült is elérniük és másnapra ígért telefonos tájékoztatást, de aztán eltűnt, hiába hívták  többször is a megbeszélt időpontban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!