Krimi

2024.07.20. 12:50

Halálra gázolt egy kerékpárost az 1-es úton egy férfi, nagy erőkkel keresik a cserbenhagyót

F. Roland segítségnyújtás nélkül hagyta az út szélén az elütött családapát, azóta is bujkál a rendőrök elől.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Megrázó cserbenhagyásos gázolás történt még a múlt héten Ikrény közelében az 1-es úton: egy autós elütött egy kerékpárost, majd fékezés nélkül továbbhajtott.  Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Őt sokan ismerték a környéken. 

A családapa szabályosan biciklizett, használta a világítást és láthatósági mellény is volt rajta, a sofőr mégis elütötte, majd nem is lassított, elhagyta a helyszínt. A hatóságok halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt adtak ki körözést ellene - derül ki a Bors cikkéből.

Mint a Kisalföld írja, F. Roland győri lakos még mindig szökésben van. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy segítségnyújtás nélkül hajtott el a gázolás helyszínéről július 9-én este 10 órakor egy sötét zöld Mercedes ML típusú személy-gépjárművel. F. Rolandot a rendőrség azóta is nagy erőkkel keresi. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság elfogató parancsot adott ki ellene 

Kérik, hogy aki a férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon (9026 Győr, Szövetség út 17.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon. 

Az elkövetéssel gyanúsított fotója a rendőrség oldalán megtekinthető. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!