Bulvár-celeb

2024.07.18. 06:00

Szakítottak Caramel és a felesége

Caramel elárulta mi miatt döntöttek az elválás mellett Szilágyi Szilvivel.

MW

Forrás: Instagram

A Megasztár korábbi győztese imád férj és apuka lenni, nagyon komolyan veszi a családfő szerepét. Molnár Ferenc Caramel és Szilágyi Szilvi nagyon fiatalok voltak amikor megismerkedtek és összejöttek, de kilenc hónap után szakítottak. Az énekes féltve őrzi magánéletét, de most kivételt tett és őszintén mesélt szerelemről, szakításról, házasságról és a megcsalásról Lékai-Kiss Ramónának, a TV2 Titkok Ramónával podcast műsorában

Az énekes most több olyan titkot árult el, amit előtte soha: például azt, hogy egyszer szakítottak.

Caramel és Szilágyi Szilvi kapcsolatában volt egy törés

Caramel és Szilágyi Szilvi már kétgyerekes szülők, kislányuk 2014-en érkezett, kisfiuk, Molnár Miron Ferenc pedig 2022 novemberében. Az esküvőjüket 2015-ben tartották, szűk családi körben, azóta pedig elválaszhatatlanok egymástól. Úgy tűnk, hogy az ég is egymásnak teremtette őket, de kapcsolatukról nem gyakran beszélnek. Caramel azonban most elárult egy titkot: egyszer szakítottak. Amikor először összejöttek ugyanis, hiába érezték mind a ketten, hogy ez komoly kapcsolat, 9 hónap után elengedték egymást. Szilágyi Szilvi mindössze 18 éves volt, amikor megismerkedtek. Caramel és gyönyörű párja számára is már a legelején nyilvánvaló volt, hogy ez a kapcsolat komoly lesz, kilenc hónap után mégis búcsút mondtak egymásnak. Két évnek kellett eltelnie, hogy újra egymásra találjanak és azóta el sem engedték egymást.

Én azt éreztem, nem tudok nélküle élni és ő is ezt érezte. Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, döntést kell hozni, hogy mi történjen velünk. Próbáltam a lehető legegyszerűbben megfejteni ezt a helyzetet, miért nem tudom elengedni, ő miért nem tud elengedni engem. A legegyszerűbb válasz lett a megoldás,

egyszerűen azt éreztem, nem tudok nélküle élni, nem tudom kitörölni a fejemből, nem tudom elvágni ezt a szálat, úgyhogy akkor próbáljuk meg együtt, álljunk egymáshoz komolyan és ehhez a párkapcsolathoz"

 

- idézi a Bors Caramel nyilatkozatát. Az idő pedig a párt igazolta, hiszen azóta is együtt vannak, és sok mindenen mentek keresztül, például kislányuk betegségén, költözésen, a járványos időszak nehézségein és két gyerekük érkezésének örömein.

Én féltem attól, hogy fiam lesz. Annyira rajongásig imádtam mindig a lányomat, hogy beraktam magam egy lányos apuka kategóriába és nem tudtam elképzelni, milyen lesz egy fiúval. Nem tudtam elképzelni, hogy tudok-e egy másik kis embert is úgy szeretni, mint a lányomat. 

Nem tudtam, milyen lesz egy második gyerek. Amikor a kezembe fogtam, még akkor is így éreztem, a második nap után esett le, amikor hazaértünk a kórházból, azóta vagyok teljesen elvarázsolva. 

Miron annyira más, csodálatos élmény ezt megtapasztalni, napról napra elvarázsol a kisfiam. Nekem a legfontosabb dolog az életemben, hogy apuka lettem és férj. Ez a világ legjobb dolga.

Caramel magánéletéről még többet megtudtok, ha megnézitek a Titkok Ramónával műsort a TV2 Play-en.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!