Bulvár-celeb

2024.06.25. 17:23

Összeomlott a bírósági tárgyaláson Babicsek Bernát édesanyja

A 41 évesen elhunyt zenész ügyét újra elővették, az előkészítő ülésre kedd reggel került sor. Babicsek Bernát édesanyját nagyon megviselték a tárgyalóteremben történtek.

MW

Fotó: Bors / Bánkúti Sándor

Megtörten, szomorú arccal érkezett meg kedd reggel a Budakörnyéki Járásbíróságra Márta néni, a 2021. december 31-én elhunyt Babicsek Bernát édesanyja, aki később képtelen volt visszatartani a könnyeit.

A színész halálának körülményeit vizsgáló ügyet ugyanis újra elővették, június 25-én, reggel 9 órától pedig előkészítő ülést tartottak, amin Bernát édesanyja mellett megjelent a vádlott, T.László is.

Ahogy arról a Bors már beszámolt, gyászoló család úgy véli, a tragédia megelőzhető lett volna, mert a fiuk házában riasztórendszer működött. A központba érkezett is jelzés, egy járőr kiment a helyszínre, de a színész édesanyja, Márta néni szerint a felvételekből egyértelműen kiderült, a járőr csak öt méterre közelítette meg a házat. Úgy gondolja, ha közelebb ment volna, érzékelte volna a füstöt, ugyanis a lakás koromfeketére égett. A Budakörnyéki Járásbíróságon kedden újabb tárgyalás volt az ügyben, a járőr felelősségét vizsgálták.

Az előkészítő ülésen elhangzottak értelmében a helyszínre vezényelt járőr összesen 2 percet és 55 másodpercet töltött a helyszínen azon a tragikus decemberi éjszakán.

ez idő alatt pedig – a vád szerint – be sem ment az ingatlanba, és végig sem járta azt a területet, amit kellett volna. Azt viszont észlelte, hogy a szellőzőből füst áramlik ki, valaki pedig horkol az épületben. Ám ő ezt a személyt nem azonosította, a füst okát pedig nem derítette ki. A katasztrófavédelmi szerveket sem értesítette.


T.László vádlott az előkészítő ülésen nem tett beismerő vallomást, de a védekezését sem kívánta előterjeszteni.

A tárgyalás a tanúk meghallgatásával folytatódik majd idén októberben.

Az előkészítő ülést követően Márta néni sírva nyilatkozott a Borsnak. Az asszony, aki még életében nem járt bíróságon, csak a tévében látott hasonlót, könnyek között azt mondta: nem akarnak ők bosszút állni senkin, csak tisztázni szeretnék Bernát nevét.

– Reménykedem abban, hogy kimondják azt, ami a mi részünkről nyilvánvaló. Tudjuk, hogy a járőr felelőtlenül járt el. Semmi bosszúállás nincs bennünk. A járőr kapjon egy felfüggesztettet, egy figyelmeztetést. Az ügyvéd úr mondta is, hogy semmi mást nem szeretnénk, csak tisztázni akarjuk a fiunk nevét, ne mondják azt, hogy ő volt a hibás azért, amiért meghalt. Azért, mert valaki elalszik, nem kell, hogy meghaljon. Semmi más bűne nem volt, mint elkezdett főzni, elaludt és ez torkollt tragédiába – tárta szét szomorúan a kezét Márta néni.

Bár a tragédia óta már 2,5 év eltelt, a Babicsek-család gyásza ahelyett, hogy enyhülne, napról napra mélyebb és fájóbb.

– Az ember arra, hogy a saját gyerekét elveszíti, nem számít, és ezért fel se tudja fogni. Még mindig nem hisszük el, hogy ő nincs. Így, hogy egyre több idő telik el, már nyilvánvaló, hogy ő nem jön haza, és épp ezért egyre jobban érezzük a hiányát, és egyre jobban fáj. Nem tudom, hogy ez az időszak másnál hogy van, vagy hogy meddig tart. Mondták, hogy az idő enyhít, de a mi esetünkben az idő egyre erősíti a fájdalmat és a hiányt – vallotta be sírva a fiatalon elhunyt Babicsek Bernát édesanyja - írja a Bors.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!