Hosszú idő után először szólalt meg Máthé Erzsi

Máthé Erzsi, a nemzet színésze teljes izolációban éli életét és sokszor hallani arról, hogy aggódnak érte pályatársai, barátai. Ez volt legutóbb, amikor egykori kollégája, Fodor Zsóka mesélt a a Borsnak arról, hogy meglátogatta a nemzet színészét. A lap munkatársa felkereste a művésznőt, aki évek óta először szólalt meg a médiának. A Kossuth-díjas színész elmondta; nehezen dolgozza fel, hogy már 95 éves elmúlt.

„Nehéz megszokni ezt az életkort”

– Szerencsére nincs okom panaszra – kezdte a lapnak a színművész.

– Mindenem megvan, de sajnos sokszor nincs erőm kikelni az ágyból. Ilyenkor kicsit nehéz. Nehéz megszokni azt, hogy az ember már 95 éves. Amikor csak fekszem és nézem a tévét, meg folyton azt látom, hogy szörnyűségek történnek körülöttünk a világban. Háború, koronavírus, éhezés. Borzasztó dolog ezt végignézni, pláne úgy, hogy az ember nem tud tenni ezzel semmit. Őszintén szólva a Covid óta sokkal jobban féltem az egészségemet, mint azelőtt. Az én koromban már nagyon nem lehet félvállról venni a betegségeket. Csak az a baj, hogy már nem tudok játszani – mondta elcsukló hangon Máthé Erzsi, akinek legnagyobb fájdalmai közé tartozik, hogy kollégáival már nem állhat fel Thália deszkáira, ami egy színésznek magát, az életet jelenti. Szerencsére a művésznőnek mindene megvan, amire szüksége van.

„Egy kismacska tartja bennem a lelket”

– 24 órás felügyelet alatt vagyok. Jár át hozzám egy-két barátom, megkapom a szükséges orvosságokat. Ezen felül még egy kismacska tartja bennem a lelket. Mondjuk be kell vallanom, hogy nem az enyém. A szomszéd kiscicáját szoktam szeretgetni. Annyira kis aranyos. Emellett gondoz engem egy nagyon jó szakember, akiről egy árva rossz szót sem tudok szólni. Nyilvánvalóan nehezebb már nekem kicsit az élet, de a koromhoz képest nagyon jól vagyok. Száz évig is el fogok élni – tette hozzá nevetve a Kossuth-díjas színésznő, aki számára hatalmas támaszt és boldogságot jelent, hogy a mai napig érdeklődnek iránta az emberek.

„Hiányzik a színház”

– Keserédes élmény ez a telefonhívás. Annyira szívesen beszélnék a munkáról is, de sajnos én már nem tehetem meg, hogy fellépjek a színpadra. Hiányzik a színház, hiányoznak a kollégák és sokszor gondolok arra, hogy milyen csodálatos érzés volt szerepelni. Ez volt az egész életem és nagyon boldoggá tett. Most már csak az emlékeim maradtak meg nekem ebből az időszakból, ami életem végéig egy kitüntetett helyen fog létezni mind az agyamban, mind a szívemben. Külön boldogsággal tölt el az, amikor nálam vannak a barátaim, felhívnak telefonon. Ettől úgy érzem, hogy nem teljesen vagyok elzárva az élettől. Már csak úgy lenne jobb, ha ezt nem feltétlen az otthonomban kellene csinálnom. El sem tudom mondani, mennyire egy megterhelő az a tudat, hogy az ember öregszik. De ki kell használni azt, ami maradt – zárta le pozitív felütéssel az interjút a színésznő.