Koronavírus

2020.10.19. 10:35

Épphogy megúszta a magyar vízilabdás: az is megfordult a fejében, mi van, ha vége...

Tóth Kristófnak a koronavírus miatt kétoldali tüdőembóliája volt, amikor kórházba került. Az OSC-Újbuda 24 éves centerét több mint három hétig kezelték, a fiú a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos oldalán mesélte el történetét.

Forrás: vlv.hu

Egyszerre többen fertőződtünk meg augusztus végén, 14 játékos közül tízünk tesztje lett pozitív – kezdte történetét Tóth Kristóf, a vlv.hu-nak.

Én is otthoni karanténban vártam, hogy végre negatív tesztet produkáljak. Kicsit fájt a mellkasom, de ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Egy szerdai napon nagyon elkezdett szúrni a jobb mellem alatt és a hátamon is, olyasmi volt, mint amikor a levegő beszorul. Nem tudtam aludni, nem találtam olyan pozíciót, amelyben jól éreztem volna magam, az ülés, állás sem segített. Hajnali egy körül felhívtam egy mentőszolgálatot, és megkérdeztem, mit tegyek. Azt tanácsolták, hogy vegyek be két Algopyrint, és próbáljak aludni. Így is tettem, és valóban el is múlt a fájdalom, de másnap kezdődött megint, s a délutáni, esti órákra tovább erősödött. A csapatorvossal és a családom tagjaival konzultálva arra jutottunk, hogy pénteken reggel bemegyek a Szent László kórházba, nézzék meg, hogy mi van velem.

Mint kiderült, mindkét tüdőmben megjelent már a rögösödés. A jobb oldalon erősebben, mellette megállapították a tüdőgyulladást is.

Elkezdődött az a kezelés, amit ilyenkor alkalmazni szoktak. Kaptam gyógyszereket is, de a legsürgősebb az volt, hogy a tüdőembóliát mielőbb megszüntessék. Véralvadásgátlóval mosták át az érrendszeremet.

Tóth Kristóf úgy érzi, második esélyt kapott Fotó: vlv.hu

– Utánanéztél annak, hogy pontosan mi az az embólia?

– Igen. Ez elzáródást jelent, az érben rögösödés indul el, és ez azzal fenyeget, hogy egy rög elzárja a vér útját az érrendszerben. Mondták is, hogy az állapotomat tekintve csoda, hogy nem történt meg a teljes elzáródás, nem estem össze, nem haltam meg, ez ugyanis akár egy rossz mozdulattól bekövetkezhetett volna. Fogalmazhatok úgy, hogy kaptam egy új életet, nagy szerencsém volt.

– Hogy zajlott a kórházi kezelésed?

– Másfél hét után érkezett el az a pillanat, hogy a légzésemet már nem kellett segíteni, a harmadik héten megszűntek a tüneteim, gyógyszereket sem kaptam már. A Covid-tesztjeim nagyon sokáig pozitívak maradtak, két hét után viszont már ki lehetett jelenteni, hogy felszívódott az embólia és a tüdőgyulladás is megszűnt, vagy legalábbis jelentősen javult az állapotom.

Több mint öt hét után aztán végre negatív lett a tesztem, majd a következő is. Három CT-m volt a kórházi időm alatt, a harmadik mutatta ki a jelentős pozitív változást.

– Mit mondtak az orvosok? Tudták, hogy élsportoló vagy, beszéltek arról, hogy mire számíthatsz ebből a szempontból?

– Ők elsősorban azt tartották, azt tartják fontosnak, hogy egészséges legyek. Elmondták, hogy ha vissza is térek a medencébe, ez egy nagyon hosszú folyamat lesz. Senki nem tudja megmondani, hogy meddig tart a rehabilitáció, amit nem szabad siettetni. Az október azzal telik nekem, hogy a hematológustól kezdve a pulmonológián át az immunrendszer ellenőrzéséig egy nagyobb sportorvosi kivizsgálásig rengeteg vizsgálaton kell átesnem, hogy megkapjam az engedélyt ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessek edzeni. Külön kíváncsi vagyok például a tüdőkapacitás-mérés eredményére, ez sokat elárul majd arról, hogy milyen mértékben roncsolódtak a szövetek a tüdőmben, milyen terhelést bír majd el a szervezetem.

– Milyen a kedélyállapotod? Hogy változott ez alatt az időszak alatt?

– Három hetet és három napot töltöttem a kórházban. Ez alatt sok minden megfordult a fejemben. Mi van, ha vége, mi van, ha nem folytathatom a vízilabdát? Senki nem tudott biztosat mondani,

pedzegették az első hetekben, hogy esetleg vége, búcsúznom kell az élsporttól, hiszen ez egy komoly betegség, nem lehetett tudni, hogy a szervezetemet mennyire viseli meg. Minden forgatókönyvet átgondoltam, a legrosszabb természetesen arról szólt, hogy be kell fejeznem a vízilabdázást. Ez eléggé szíven ütött volna, gondolkodtam, mit tehetnék ebben az esetben, „kidolgoztam” több verziót, de szerencsére úgy alakult, hogy folytathatom majd – valamikor.

– Van-e bármi, amit szeretnél mondani, de nem kérdeztem meg?

– Talán csak annyi: aki még mindig azt állítja, hogy ez a vírus nem is létezik, az nem tudja, mit beszél. Itt van, együtt kell vele élni, és csak azt tudom mondani, tényleg vigyázzon magára mindenki, mert

az egyik ember tünetmentesen átvészeli, de a másik lélegeztetőgépre szorul. Az én példám is mutatja, hogy a vírus nem válogat és sosem lehet tudni, milyen kárt okoz a szervezetünkben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!