Digitália

Bár a sajtó nem verte különösen nagy dobra, idén nyáron meglehetősen meghatározó átalakulás ment végbe a hazai művészmozikban. A Budapest Film többségi tulajdonába tartozó CineReal Kft. (akiknek már a honlapja is sokatmondó) 17 vidéki moziban kezdte meg az úgynevezett E-Cinema rendszerű digitális vetítést. Az E-Cinema szabványban az a szép, hogy szemben mondjuk a szigorúan meghatározott D-Cinemával (Digital Cinema Initiatives, DCI), ez előbbi semmilyen standardot nem képvisel, magyarán E-Cinemának minősül minden, digitális hordozóról levetített mozifilm. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bármilyen számítógép-alapú rendszer összerakható, arról film vetíthető és ez onnantól már E-Cinemának fog számítani. Nagyjából valami ilyesmi ment végbe most a hazai art mozi hálózatban, vagyis egy cég állami támogatásból és a mozik önkéltségéből kiépített egy rendszert, melynek keretén belül szeptember végéig 736 előadás ment le országszerte a digitális technikával. Ennek zömét a rendszerben debütáló Delta nézői tették ki, de azóta számos film kerül forgalmazásba a rendszeren belül, a Belvárosi Mozi Csőke József terme például csak digitálisan vetít jelenleg.

Úgyhogy gondoltam, megnézem mit is tud az E-Cinema.

Az ajánlat című, Nick Cave jegyezte (egyébként vadonatúj, 2005-ös) filmet egyébként sem állt szándékomban kihagyni, így kellemest a hasznossal körítve ültem be a mozi legbüdösebb termébe.

Kár volt.

Kezdjük a legelején: a rendszerbe állított projektor (Panasonic PT-D4000E) 4:3-as (tehát hagyományos tévéképernyő arányú), azaz szélesvásznú mozifilm vetítésekor óhatatlanul vetít egy szép világos fénycsíkot a vászon alá és fölé. Ez önmagában még nem olyan nagy baj, csak enyhén megmosolyogtató, valamint eléggé amatőr megoldás, ugye. Aztán elindul a film, és jön az első döbbenet: a hang zúg, klasszikus elektronikus zörej, amit a hangrendszer felerősít. Ez mondjuk csak abban az esetben meglepő, ha nem tudjuk, hogy a méregdrága, úgynevezett Media Playerek, amik a filmet vetítik, gyakorlatilag Linuxot futtató PC-k, integrált alaplapi sztereó hangkártyával, jóhogy felvesznek minden zajt. A pár éve milliókért felújított Dolby hangrendszerek tehát mehetnek a levesbe, jó a parasztnak a gagyi sztereó, úgyis művészfilmet néz, ott meg nem számít, nem? Következő sokk a kép: egyrészt a kamu szélesvászon kapott még két fekete csíkot alulra és fölülre, és így már tényleg nem sokkal nagyobb a vetített kép, mint egy drágább tévé képernyője, ráadásul a színek borzasztóak, minden sárga aminek pirosnak kéne lennie, pedig csak egyszer kellet volna színkalibrálni a projektort, ugye. Ezentúl végig "zsizseg" a kép, mintha amőbákat néznénk mikroszkóp alatt. Ez utóbbit, valamint a később megjelenő pixelesedést magyarázza a projektor maximális 1024x768-as felbontása, ami ismerős lehet az egy-két generációval ezelőtti számítógépmonitorokról. De a legmegdöbbentőbb még ezután jön, a film ugyanis legalább hét-nyolc alkalommal megakad, mintha a gép nem bírkózna meg az adatátvitellel.

Röviden összefoglalva tehát 2008-ban, egy országos, sokmilliós fejlesztés eredményeképpen kicsit rosszabb minőséget kaptam moziban, mint amit az otthoni technikám tud. Baromira érdekelne, hogy a Full HD tévék, Blu-Ray lejátszásra is alkalmas PS3-ak, házimozi projektorok, valamint az interneten korlátlanul (és most már nagyon jó minőségben) fellelhető filmek korában ki az, akit ez az elavult technika még bent tart a moziban?

A rendszer részletezésére és elemzésére még visszatérünk itt a Gépházban, de addig érdekelne, tapasztalt-e más is hasonló negatív minőséget, illetve észrvettétek-e egyáltalán, hogy digitális átállás történt?