Fél év alatt kajakozott haza Norvégiából Richárd

„Egy jó barátom mesélt arról az ötletéről, hogy hazabiciklizik Londonból. Ekkor jött az ötlet, hogy akkor én meg hazaevezek” – idézte fel a Ripostnak őrült kalandja kezdetét Richárd. Régóta szeretett volna már egy nagyobb túrára indulni, de ez az ötlet annyira megtetszett neki, hogy rövid időn belül valóra váltotta.

„Sokat nem terveztem, csak körülbelül az útvonalakat, mert tudtam, hogy úgyis mindig közbejön valami és a helyszínen kell improvizálni” – mondta.

A kajakos nem szereti az útikönyveket, úgy véli, ha azokat böngészné, elveszne a felfedezés öröme. „Akkor érdekes az út, ha az ember nem tudja, hogy mi vár rá” – mondja. És így is történt: az időjárás és a körülmények gyakran alakították a napját. „Volt olyan nap, hogy csak 15-20 km sikerült megtenni és olyan is volt, hogy 90 km-t haladtam” – ecseteli.

„Édesanyám gyűlöli a vizet, víziszonyos. Ő végig nagyon aggódott értem. Minden nap megnyugtattam, amint partot értem. Esténként írtam is neki, hogy mehet lefeküdni, biztonságban vagyok.”

A magyar férfi egyedül tette meg a hosszú utat, de több alkalommal is akadt egy-egy szakaszra kísérője, Norvégiában, Dániában és Németországban is.

Minden nap végén, miután sikerült tábort vernie, posztolt a közösségi oldalára, ahol sokan követték az útját. Fotókat szerkesztett, beszámolókat írt lefekvés előtt, ezért a legtöbb nap csak éjfél körül került hálózsákba. Az út nagy részében sátrazással oldotta meg a férfi az éjszakákat, a teljes felszerelést a kajakkal vitte magával pontról pontra. Mint mondja, amikor esett, gyakran bőrig ázott és mindene nedves volt, úgy feküdt le este és úgy kelt fel reggel – de szerencsére az egészsége jól bírta. Az egész felszerelése kajakostul 80 kiló volt, sokszor nem volt könnyű szállítania, amikor például zsilipelnie kellett és a partra kellett emelni a kajakot.

A kalandos út során nagyon sokat segített neki a tapasztalat, a fiatal kora óta kajakozó férfi reflexszerűen tudja kivédeni a beborulásokat. Egyszer, az út során, a Rajna-Herne csatornán nem vette észre őt egy uszály, a part közelébe sodorta. Az örvények befordították a vízbe, de a tapasztalt kajakosnak eszkimófordulóval sikerült visszakerülnie a víz fölé. Egy másik alkalommal, Németországban pedig beleevezett egy hadgyakorlatba, hangosbemondón figyelmeztették, hogy éppen éleslövészet van a vízen is, álljon meg.

Richárd már 12 éve él Norvégiában, ahol sok mindennel foglalkozott, de az utóbbi időben főállású kajaktúra-vezető lett.

Mivel Richárdnak szívügye a gyerekek segítése, de anyagilag nem tudta őket támogatni eddig, az őrült vállalást egy jótékonysági céllal is összekötötte. Az Endurance Mission Paddling Upstream-en keresztül a norvég rászoruló gyerekeknek, a Bátor Táboron keresztül pedig a magyaroknak gyűjtött az út során. Szombaton nagyon sokan várták Richárdot Dunakilitin a parton, énekszóval és lufikkal köszöntötték. A büszke édesanya mákos kaláccsal várta haza a fiát, az édesapja pezsgővel köszöntötte.

„Óriási kaland volt, még ülepednek az élmények, nagyon friss az egész még, de örülök, hogy sikerült megcsinálni” – összegezte a lapnak a magyar kajakos, aki pár nap pihenés után visszamegy – immár nem evezve – Norvégiába.