A jégtánc az élete Regőczy Krisztinának

– Huszonhét évvel ezelőtti profi pályafutásának befejezése óta jóformán semmit sem változott, ugyanolyan jól és sugárzóan néz ki, mit akkoriban. Mi a titka?
– Nagyapám életfilozófiája volt, hogy „mozgás az élet"! Ehhez tartottam és tartom magam: egy kicsit mindennap sportolok. Ennyi az egész.

– A sportéletben járatlan ember az elmúlt években nem hallott arról, hogy az aktív korcsolyázás után mivel foglalkozott...
– A korcsolyától természetesen azóta sem szakadtam el: miután Sallay Andrással 1980-ban megnyertük a világbajnokságot a legnagyobb amerikai jégrevü, az Ice Follies és a Holiday on Ice táncosaként turnéztunk az Egyesült Államokban és Kanadában. Az egész show ránk épült: óriási és káprázatos látványprodukciót kell elképzelni két és fél millió dolláros kosztümtárral. Kemény, de nagyon szép időszak volt ez a két év. Ezt követően még versenyeztünk, majd Bostonban, Honoluluban és Los Angelesben jégtánciskolát nyitottam, ott oktattam. Imádok tanítani. Később, 1993-ban jöttem vissza Magyarországra, ahol szintén edzősködtem. Pár évvel később pedig a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség edzői bizottságának elnöke, majd a jégtánc szakbizottság vezetője lettem és vagyok most is. Én voltam az első, aki egy nemzetközi pár összeállításában részt vettem: a fiatalember magyar, a hölgy pedig amerikai volt.

– Most azonban a Sztárok a jégen tévés produkció egy csapásra beemelte a közszereplők sorába. Hogy viseli ezt a fajta tévés népszerűséget?
– Ó, nagyon jól! Jó érzéssel tölt el, hogy még mindig emlékeznek ránk, arra a bizonyos világbajnoki csárdásra. Van, aki örül, hogy újra láthat bennünket, más csak néz rám, és nem mer szólni, csupán a szemével üzen.

– Hogy érzi magát a produkcióban?
– Remekül: a szereplőválogatásnál is jelen voltam, a sztárokat először én vezettem kézen fogva a jégre. Azóta pedig hétről hétre láthatjuk, mennyit fejlődtek. Jó értelembe vett vérre menő küzdelem zajlik köztük, hogy melyikük nyerje ezt a versenyt. Mindenki maximálisan komolyan veszi a feladatokat: míg egy profi jégtáncos évtizedekig képzi magát, addig itt pár hét alatt kell hatalmas utat bejárniuk a szereplőknek. Csak dicséret illetheti őket.

– A zsűriben ön képviseli a szigorú szakmai mércét, de azt is annyi megértéssel és jóindulattal teszi. Mivel lehet leginkább hatni önre?
– A kitartó munkával. Egyébként világ életemben pozitív hozzáállású ember voltam. Az élethez is így viszonyultam, és a gyerekeket is mindig erre tanítottam. Örömömre szolgál, hogy most a produkció kapcsán egyre többen fordulnak e sportág felé. A műsor egyébként Nagy Feró példáját említve, azt is bebizonyítja, hogy felnőtt korban is érdemes felkötni a korcsolyát, mert kellő akarattal lehet fejlődni.

– Szabadidejében mivel szeret foglalkozni? Remélem, nem a korcsolya...
– Pedig döntően így van, ugyanis nem sok szabadidőm van. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségben éppen a nemzetközi jégtáncedzők szakmai továbbképzését szervezem Pekingbe. A nyár pedig a felkészülés időszaka, ilyenkor a legsűrűbb a programom. De ha mégis akad egy kis időm, akkor szeretek kertészkedni, és német juhászkutyusomban is sok örömömet lelem.

– Járt-e már Szegeden?
– Sajnos csak átutazóban jártam egyszer Szegeden. Pedig ha alkalom adódna, szívesen ellátogatnék ebbe a szép városba.