lovagkirály

2021.03.06. 16:20

Nagy Lajos: a királynak mindenben példát kell mutatnia

Ha meg kellene neveznünk egy magyar királyt, aki igazán megtestesíti az középkor uralkodói ideálját, akkor alighanem I. Nagy Lajos királyra esne a választásunk, aki március 5-én ünnepelte volna a 695. születésnapját.

Pétervári Ádám

Miskolc, 2017. szeptember 3. Nagy Lajos király mellszobra a diósgyõri vár elõtt Miskolcon 2017. szeptember 3-án. Hamarosan megkezdõdik a vár rekonstrukciójának második és harmadik üteme. MTI Fotó: Vajda János

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Károly Róbert 1342-ben bekövetkezett halálakor erős, szilárd birodalmat hagyott fiára, aki minden nehézség nélkül vettei át a trónt. Kortársai Lajost egy végtelenül tehetséges és bátor szívű embernek írták le.

„Sudár termetű ember volt, nyílt tekintetű. Haja, szakálla göndör, arca nyájas, vastag ajkú, válla kissé meghajlott”

– fogalmaz életrajzírója, Küküllei János. Példaképeihez, Szent László királyunkhoz és Nagy Sándorhoz hasonlóan ő is részt vett a hadjáratokban, vakmerően az első sorokban harcolva, nem egyszer életveszélybe is kerülve.

Harcai során a királyság befolyási övezetét délen Bosznia, Bulgária és a Szerb Királyságtól, keleten a Moldva és Havasalföldig, északon pedig a Lengyel királyságot megörökölve tágította ki. Bár a

„Magyarország határait három tenger mosta”

anekdota nem állja meg a helyét, hiszen Lengyelország ekkor nem rendelkezett északon tengerparttal, a Fekete-tenger partvonala pedig csak vazallus volt. Litvániától Itáliáig végigharcolta a kontinenst, ráadásul ő az első magyar uralkodó, aki megütközött a törökökkel is.

Nagy Lajos a lovagi ideájával már életében is különcnek számított,

mivel ekkortájt a vezérek már a biztonságos terepasztal és a sátor melegében vezényelték le a csatáikat. E miatt többször is összetűzésbe került tanácsadóival, akik szerint szükségtelenül túl nagy kockázatot vállalt. Erre a vélekedésre Lajos gyakran adott okot, mivel

többször is hajszálon múlt az élete.

Az itáliai hadjárata során, amelyet a családja ősi örökségéért, a nápolyi trónért és öccse megbosszulásáért vívott, 1350-ben Canossa várát ostromolva egy rázúduló kő okozott neki sérülést. „Ott, amikor fegyveresen sietett felmászni a létrán, kövek ütéseitől eltalálva az árokba esett, testén súlyos sérülést szenvedett, emiatt a bárók és lovagok nyomatékosan szemére vetették, hogy olyanra ragadtatta magát, ami nem illik a királyi felséghez.” – számol be róla a Thuróczi-krónika.

„Bajban is a királyé az elsőség. Tanuljátok meg, hogy a királynak mindenben példát kell mutatnia.”

– válaszolta alattvalói intelmeire.

Később Aversa ostrománál a bal lábába fúródott egy nyílvessző, amelyet hű lovagja Lackfi István csak a 12. rántásra tudott kihúzni.

A király a halál torkában járva már a végrendeletét fogalmazta, amikor sikerült megmenteni az életét.

Ezek után Lackfi a félájult királyt lóra ültetve végigvezette a város körül hangosan kiáltozva, hogy „Íme, Magyarország, Jeruzsálem és Szicília királya!”, ami után az ellenség megadta magát.

Matteo Villani korabeli krónikás jegyezte fel azt az esetet, amikor a Silaro folyónál Lajos parancsot adott egy katonájának, nézze meg mennyire mély a folyó. A katona habozott, mert félt az örvénytől, de kénytelen volt engedelmeskedni. A víz elragadta a nem túl lelkes önkéntest, ám Lajos utána ugrott, és a hajánál fogva kiúszott vele a partra, megmentve az életét.

A lengyelekkel közösen vívott, litvánok elleni hadjáratban, 1352-ben Belz ostrománál is majdnem odaveszett.

A sok áldozatot követelő véres rohamban „még Lajos királyt is halálvészes csapással megütötte fején egy fabunkó és a földre terítette. Perényi Miklós emelte fel őt a földről, hátán vitte át a vízen.” Hazafelé tartó kalandos útjukat a Névtelen Minoritának nevezett krónikás örökítette meg: nem sokon múlt, hogy bennégjen egy házban, majd a rutén havasokban a lovak nyergéig érő hóban állt közel a fagyhalálhoz, együtt éhezve bajtársaival. Hazaérkezése után egy zólyomi medvevadászat sült el balul. Lajos vadászgerelyével megsebezte a felbőszült állatot, de az fellökte őt és 23 sebet ejtett a lábain. A királyt Besenyő János mentette meg, aki „életét kockáztatva közbelépett, szembeszállt a királyra támadó medvével, kardjával megölte, s így megmentette a halál torkából.”

A sok évnyi összeszedett sérülés nem múlt el nyomtalanul.

A háborúkba megfáradt idősödő király 42 éves kora után felhagyott veszélykedvelő életmódjával és visszavonultan élt a politikára koncentrálva. Fiú örökös nélkül a halála után birodalma végül szétesett, így a magyarság egy 40 éves kalandot követően újból visszaszorult a Kárpát-medencébe.

Magyarország egyik aranykora

A 80 évig tartó Anjou kort a történészek joggal emlegetik a középkori Magyar Királyság egyik fénykorának. Az országban végig belső béke honolt, prosperált a gazdaságnagy lajos, európai nagyhatalomként minden irányba aktív külpolitikát folytatott. Mint Berzsenyi Dániel írja versében: „Egy Nagy Lajos bölcs szárnya alatt hazánk; Rómát s Athénét látta felállani; Attila roppant városában; Mars, tudomány, hatalom virágzott.”

Borítókép: I. Nagy Lajos király büsztje a diósgyőri vár előtt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!