Sohasem volt a házában kis koporsó

Fotó: Karnok Csaba

Megfogott, hogy Mikszáth milyen hévvel védelmezi Jókait Gyulai Pállal szemben. Természetesen szerepet játszott benne az az erőteljes érzelem, ahogyan Király Levente megformálta, közvetítette a nagy palóc száz évvel korábbi konfliktusról alkotott véleményét. Meg akartam érteni, miért veszi védelmébe oly hevesen Mikszáth Jókait, aki finom lelkületű, romantikus íróként idéződik föl bennem.

Az első könyv - Mikszáth Jókai Mór élete és kora.

Az elolvasott oldalak számának növekedésével arányosan erősödött bennem az érzet: nem biográfiát, hanem egy nagyon izgalmas regényt tartok a kezemben, amely megtörtént eseményeket és személyeket is ábrázol, de nem visz közelebb célomhoz, nem derül ki számomra, vajon mi lehetett Jókai és Gyula Pál konfliktusának valódi oka. Vagy talán azért nem tudtam elfogadni maradéktalanul a választ, mert összezavarodtam, képtelen voltam eligazodni a hol kedélyes, anekdotázó, egekbe magasztaló, hol pedig csipkelődő, fullánkokkal teli mondatok valóságtartalma közt.

Mikszáth szerint „Jókainak mindent megadott a természet, ami egy világra szóló nagy íróhoz kell, csak a boldog­talanságot nem." Majd így folytatta: „Minden fogyatkozása innen származik. Hallott az emberek gonosz­ságairól, árvák nyomorgásáról, éhezők szenvedéséről, megalázottak lelki háborgásáról, le tudta írni nagy bravúrral, elbűvölő módon, ki tudta tölteni fantáziájával, de bele nem adhatta a saját szívét. Nem voltak gyermekei, nem volt soha kis koporsó a házában...

De minek folytassam. Ezer szóval se mondhatnám meg jobban: sohase volt a házában kis koporsó..."

A fenti mondatokat olvasva bennem az irodalmat kedvelő laikus érdeklődő fölé kerekedett a terapeuta kíváncsisága. Vajon milyen volt a gyermekkora, a magánélete Mikszáthnak, ha a 20 éve cipelt fájdalma miatt Jókaira „neheztel"? (Csak egy példát említve, arra az emberre "haragszik", akit  kitagadott a családja rangon aluli házassága miatt.)

Mikszáth Kálmánné visszaemlékezéseiben találtam meg a választ a „Miért zöldebb a szomszéd kertje?" kérdésre. A gyermek- és fiatalkori nélkülözések, a családi tragédiák „mondatták" vele, hogy Jókait elkerülte a boldogtalanság. Mauks Ilona könyvéből nemcsak a Mikszáth család élete rajzolódik ki a feleség szemszögéből, hanem betekintést nyerünk a korabeli hétköznapi életbe is.

Világossá vált előttem, hogy míg Jókai jórészt kezelni tudta az őt ért megbántást és a fájdalmakat, Mikszáth inkább gyűjtögette, nem tudott megszabadulni tőlük, ha mégis akkor pedig hol magát kicsinyelte le, hol pedig másokat.

Amikor a kezembe került a harmadik könyv, Szajbély Mihály Jókai monográfiája, amely médiatörténeti szempontból mutatja be az író életének és életművének alakulását, akkor azt hittem, nagy falat lesz nekem, a kényelmes fotelben olvasgató műkedvelőnek.

Kellemesen csalódtam! Nyelvezete, stílusa könnyed, az élet más területén tevékenykedő laikusnak sem jelent akadályt a megértése. Az újságokba író kalandregényíró Jókait (a szerző definíciója) és a 19. századi sajtó történetét úgy ismerhettem meg, mintha egy tényfeltáró regényt olvasnék. A könyvet lapozva olyan érzésem volt, mintha a szerző úgy dolgozott rajta, mint a festő a képén. Időnként hátra lép, megnézi az egészet, időnként közel hajol, és a távlat emlékével kidolgozza a részleteket. Szajbély Mihály eszközeinek egy részét is az olvasó „rendelkezésére" bocsátja. Ettől válik a könyve számomra több funkcióssá: nemcsak akkor veszem le a polcról, ha Jókai olvasmányomat műelemzéssel szeretném kiegészíteni, vagy esetleg a korabeli sajtó története érdekel, hanem akkor is, ha tudni szeretném, lehet-e valami egyszerre népszerű és értékes; példát találok arra, hogyan működik a Luhmann-féle társadalomelmélet.

Az emlékezetemben élő Jókai-kép átformálódott. Jó pedagógiai érzékkel megáldott, finom humorral rendelkező szerkesztő, aki munkatársaira profi íróként tekintett, és igyekezett pontos munkára szoktatni őket. Olyan ember karaktere bontakozik ki Szajbély Mihály keze nyomán, aki hasonlít főhőseire. Vagyis jó és kevésbé jó tulajdonságokkal egyaránt rendelkezik. Választ kaptam az eredeti kérdésemre is: Gyulai Pál azt nem tudta elfogadni, hogy ha Jókai képes hiteles alakokat és helyzeteket létrehozni, akkor miért nem ez az általános nála.

Visszatérve a színházhoz, önző módon azt kívánom magamnak (persze mindenki másnak is), hogy sok ilyen darabbal találkozzak még, amely továbbgondolkodásra késztet, és nem olyannal, amely láttán az jut eszembe: muszáj nekem végigülni az előadást?