Digitália

2024.05.03. 06:00

Sikeresen hazatelefonált a világ első vitorlával hajtott űrhajója

A vitorlázás az űrben sci-finek tűnhet: pedig már megkezdődött.

MW

Solar Sail küldetés, illusztráció

Forrás: NASA

Április 23-án lőtték a világűrbe a napfény által hajtott űrutazás tesztelésére a CubeSat nevű újgenerációs szoláris vitorlást, amely az Advanced Composite Solar Sail System néven ismert technológiával készült. A technológia sokat lendíthet a jövőbeli űrutazásokon, és bővítheti a Nappal és a naprendszerrel kapcsolatos ismereteinket.

A szoláris vitorlák a napfényt használják a meghajtásra, mint egy vitorlás: a fotonok a vitorláról úgymond visszapattanva lökik előre az űrhajót. A megoldás kiküszöböli a nehéz meghajtórendszereket, hosszabb időtartamú és olcsóbb küldetéseket tesz lehetővé.

A mostani első eszköz mindössze mikrohullámú sütő méretű, ám, mikor pályára ér, a tervek szerint vitorláit 9 méter hosszan nyújtja ki.

Miután elérte a Nap-szinkron pályát – ez olyan pálya, amelynél a megfelelően megválasztott inklináció és pályamagasság (kb. 1000 km) miatt a műhold egy adott hely fölött mindig azonos helyi idő szerint halad el –  az űrszonda kibontja vitorláit. Nap-szinkron pályán, 966 kilométerre a Föld felszíne felett, a Nemzetközi Űrállomás távolságának több mint kétszeresén.

Mintegy 25 perc alatt a napvitorla teljesen kiterül, mérete körülbelül 80 négyzetméternyi, hat parkolóhely nagyságnyi lesz. Kamerák rögzítik a vitorla kibontását, figyelve alakját és szimmetriáját.

Hatalmas vitorlájával megfelelő fényviszonyok esetén az űrhajó jól látható lesz a Földről, mivel fényvisszaverő anyaga olyan fényes, mint a Sirius, az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga.

Egy héttel a kilövése után a hajó már „hazatelefonált”, hogy kész az áthajózásra – jelentette be a NASA blogbejegyzésben.

Szoláris vitorláit a Napból érkező fotonok hajtják. Mint egy igazi hajó, amely elkapja a szelet, a napvitorla is képes beállítani pályáját vitorlája megdöntésével. A küldetés egy sor manővert tesztel az űrszonda manőverezéséről, adatokat gyűjt a még nagyobb vitorlákkal végrehajtott jövőbeli küldetésekhez.

A NASA Small Spacecraft Technology programja révén a napvitorla könnyű kompozit elemeinek sikeres működtetése ajtót nyit a Holdra, Marsra és azokon túli, nagyobb léptékű küldetések előtt.

A tervek szerint a jövőben 500 négyzetméteres napelemvitorlát építenek, ami körülbelül akkora, mint egy kosárlabdapálya. Ha a küldetés sikeres lesz, a technológia alkalmazásával akár 2000 négyzetméteres, fél focipálya méretű vitorlákat is készítenének.

„A Nap még évmilliárdokig égni fog, így korlátlan erőforrás áll a rendelkezésünkre. Ahelyett, hogy hatalmas üzemanyagtartályokat készítenénk a jövőbeli küldetésekhez, még nagyobb vitorlákat készíthetünk, amelyek ezt az ingyenes „üzemanyagot” használják” – mondta Alan Rhodes, a misszió vezető rendszermérnöke. „Olyan rendszert fogunk bemutatni, amelyik ezt a bőséges erőforrást használja fel a következő óriási lépések megtételére”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!