József úr, Ön azt írta, nincs se istene, se hazája...

József Attila 1925-ös eltanácsolása a szegedi egyetemről 1945 után kezdett hullámokat vetni. A József Attilát eltanácsoló Horger Antal nyelvészprofesszorból, „az egyetem fura urából" a Horthy-rendszert megtestesítő ellenség lett, és aki jót akart magának, így hivatkozott rá. A kommunista Délmagyarország cikke például 1948-ban, a költő halálának 11. évfordulóján:

S tekintünk már a Horgerekre is, kiverjük őket fészkükből, ahol áporodott osztálytudományukat marcangolva féltik, kiverjük egész pereputtyostól az ingyenélőket, minden fejlődés konok akadályozóit. Nem lesznek soha többé zárt kapuk a munkások, parasztok fiai és soha többé a nép költői előtt, bármilyen mélyről is jöjjenek azok, mert mi minden kapukat ledöntöttünk. Ezt szívvel ígérhetjük neked, Te halott József Attila.

Az első, József Attila szegedi történetét felidéző cikket 1947-ben, Lőkös Zoltán későbbi főszerkesztő írta a Délmagyarországban. Alcíme: "József Attila harca a szegedi egyetemmel", nagyon beszédes, de fel sem tűnik a másik alcím mellett: „Így lett József Attila meggyőződéses kommunista és Lenin rajongója". A cikkben „Horesnyi elvtárs", Horesnyi László szobafestő beszélt a költő szegedi időszakáról. József Attila Horesnyiék Brüsszeli körút 23. szám alatti házában lakott albérletben és a szobafestővel együtt látogatta a szegedi szociáldemokraták munkásotthonát.

József Attila az éhségtől elájult az utcán. Délmagyarország 1947. január 1.

Magyar László 1922-es karikatúrája a Makón érettségiző József Attiláról. Magyar László visszaemlékezése itt olvasható. Délmagyarország 1954. december 2.

Így tudta meg a világ, hogy József Attila könyvespolcán nemcsak Petőfi, Ady és Kant volt ott, hanem Marx, Engels és mindenekelőtt Lenin, akiről legtöbbet beszélgetett barátaival. Ezt megerősítette Kormányos István ügyvéd, József Attila egykori szegedi barátja is, aki szerint a költő többször kijelentette, hogy meggyőződéses kommunista, s különösen Leninnek volt nagy rajongója. 

Az egyetemmel folytatott harca a cikk szerint abból állt, hogy József Attila kalapot viselt és nem a Turul diákszövetségben szokásos sapkát. Horesnyi József e kötelezőkön kívül hiteles történetekről is beszélt (érdemes beleolvasni a cikkbe): József Attila nélkülözéséről és barátságáról az őt gyakran látogató Juhász Gyulával. 

1954-ben a Délmagyarország valóban értékes visszaemlékezést közölt József Attiláról. A lap 1954. július 25. számában Fehér Ede tanár, József Attila egykori hallgatótársa, szemtanúként mesélte el, hogyan zajlott az eltanácsolási jelenet Horger professzor dogozószobájában. 1925. március 30-án Horger Antal Fehér Edét kérte meg, hogy egy másik hallgató kíséretében hívja be József Attilát. A költő Tiszta szívvel című verse 1925. március 25-én jelent meg a Szeged újságban. Mégis, mindhárom behívott hallgató arra számított, hogy kutatási feladatot fognak kapni. 

Fehér Ede hiteles visszaemlékezése a Horger Antal szobájában történtekről. Délmagyarország 1954. július 25.

Ehelyett Horger Antal komoly, éles hangon ezt mondta:

— Kérem, József úr, ön egy verset írt a „Szeged" múlt szerdai számába. Többek között azt írta, hogy nincs se istene, se hazája. És hogy ha kell, eladja magát és embert öl. Kérem, én a bölcsészeti kar álláspontját közlöm önnel: ön középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot, ön elvégezheti a bölcsészeti tanulmányokat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni.

— De professzor úr. mikor én azt a verset írtam, már három napja nem ett...

— Kérem! — ezt a kérem-et igen élesen dobta közbe, elvágva Attila szavát — a verse megjelent. Csak ennyit akartam önnel közölni.

József Attila nem hagyta ott rögtön a szegedi egyetemet, de „elidegenedett, majd elvadult" az egyetemtől. Fehér Ede szerint az eltanácsolás sem keltett nagyobb visszhangot, mert József Attila nem beszélt róla a szakon.

Az irodalomtörténész Péter László nevéhez fűződik József Attila szegedi időszakának első ma is vállalható áttekintése és a Horger-féle eltanácsolás első körültekintő értelmezése is. Ez utóbbi, megjelenését követően számos kommunista debattőr kioktató hangú hozzászólását vonta maga után a Délmagyarországban (akkoriban ezt vitának nevezték).

Péter László „József Attila Szegeden" című tanulmánya a szegedi egyetemi könyvtár kiadásában jelent meg 1955-ben. Az irodalomtörténész az eltanácsolással kapcsolatban feltárta, hogy József Attila március 25-én megjelent „Tiszta szívvel" című versét a Szegedi Új Nemzedék című fajvédő újság „Sugdosó" rovata már a rákövetkező vasárnapon megtámadta:

(…) pattogó rímekben vevőt keresett húsz éves fiatalsága számára. Annyira kereste a jámbor, hogy a végin azt mondá, embert öl, ha nem veszik meg. Úgy megbántam, hogy elolvastam ezt a szép verset, mint amelyik kutya kilencet fijadzik, mert azóta én is embert szeretnék ölni. Nem egy embert, de egy egész szerkesztőséget, ha nem is ölni, de dögönyölni. Az ilyen vers annyira a lelkemre hat, hogy tönkre teszem magamat. Kimegyek a Tisza-partra, leülök egy tönkre, hogy egészségesebb levegőt szíhassak. Ha meg más valaki nem veszi meg ezt a poétát, én megveszem magamnak.

Egy napra rá pedig a Szegedi Új Nemzedék vezércikke írta róla:

Erre már korbácsot kell fogni, nem nekünk, de az államtekintélynek és az ügyészség útján a társadalmi tisztességet védeni köteles királyi bíróságnak.

József Attila verse. Szeged 1925. március 25.

Szembeszökő a stílusbeli hasonlóság a fentebb már idézett, horgerező 1948-as kommunista Délmagyarországgal.

Horger Antal az Új Nemzedék támadása utáni napon, hétfőn hívatta be József Attilát, valószínűleg a cikkek hatására. Péter László szerint Horger Antal nem volt sem szélsőjobboldali, sem fajvédő, hanem vallási szempontból közömbös, kutatásaiban alapos, pozitivista tudós volt. Valójában a munkásoktól sem idegenkedett, 1925 januárjában kétrészes előadást tartott a szegedi munkásotthonban A magyar nyelv és nemzet eredete címmel.  Egyik könyvéről pedig nem sokkal korábban Juhász Gyula írt méltatást a Szegedben 1924. augusztus 30-án.  

Péter László arra is rámutatott, hogy Horger Antal családi élete boldogtalan volt. Felesége nem volt hajlandó vele Szegedre költözni, állandó viszályok között éltek, sőt 1922-ben a Délmagyarország arról adott hírt, hogy Horgerné revolverrel kétszer rálőtt az egyetemi tanárra és meg is sebesítette a karján. Nem sokkal az eltanácsolási eset előtt vált el feleségétől. 

Péter László felidézte Erdődi József esetét is, akit Horger Antal azért tanácsolt el a József Attila esetéhez hasonló szavakkal, mert a L’Humanité (francia kommunista lap) egy számát látta zsebében. Erdődi azonban mégis megszerezte diplomáját, sőt később tanársegéd lett Horger Antal tanszékén.

Horger Antalné revolverrel lőtt férjére. Délmagyarország 1922. november 21.

Ezért Péter László azt vetette fel, hogy Horger Antal valójában nem egyeztetett professzortársaival és saját véleményét adta elő a dolgozószobában. Ebből pedig az következik, hogy József Attila talán meg tudta volna szerezni diplomáját, hiszen például Dézsi Lajos vagy Mészöly Gedeon professzorok rokonszenveztek vele:

Attilát nemcsak az téveszthette meg, hogy Horger a kar nevében látszott nyilatkozni: Az átlagosnál nagyobb — költői — önérzete berzenkedett benne. Ha a tanári pályája befejezése elé álló jogi akadálytól tartott volna csupán, másnap már nem ment volna egyetemre, azonnal Pestre utazott volna. De erről nem tudunk. Emberi méltóságában és költői öntudatában mélyen sértve maradt még Szegeden és lassan érlelődött meg benne a gondolat, hogy nem marad tovább (…)

Az irodalomtörténész maga sem zárta ki azt az értelmezést, hogy a Horthy-rendszer tekintélyelvűsége nehezen viselte a költői szabadságot, de tanulmányával az életbe helyezte vissza József Attila szegedi történetét.

Horger Antal

1955-ben a kommunista legendárium tabu volt. Nem is késett a válasz Péter László tanulmányára.

Elsőnek Lődi Ferenc, a szegedi tanács népművelési bizottságának elnöke (a Somogyi-könyvtár igazgatója, majd a Délmagyarország munkatársa volt később) nevezte felszínesnek Péter László korrajzát. Kifogásolta továbbá, hogy Horger nem lehetett az a „joviális öregúr", akinek Péter László rajzolta, hanem a Horthy-korszak társadalmi rendje érdekében szállt szembe a fiatal költővel. Hogyhogy Péter László meg akarja változtatni a magyar közvélemény ismeretét?! (Az egyetemi könyvtárnak is jutott a kioktatásból: „nem ártana" jobban lektorálni).

1955. szeptember 8-án Nacsády József következett, aki a munkásmozgalmi helytörténet nevében rontott neki a tanulmánynak. Egyetlen ellenérvként azt hozta fel: vajon miért kellett 2 tanú az eltanácsoláshoz, ha az nem demonstratívan, a Horthy-rendszer nevében történt volna.

Őt Gaál Endre történész követte, aki szerint Péter László „a hűvös objektivitás látszata mögött meghúzódó jobboldali nézetekkel elkendőzi az osztályellentéteket", vagyis nem eléggé harcos marxista. Ráadásul József Attila szociáldemokrata ténykedése mellett sincs eléggé kiemelve az igazi, a kommunista vonal.

Ezután Szabolcsi Miklós irodalomkritikus azzal védte meg Péter Lászlót, hogy az igazi József Attila-kérdés Szegeden nem a Horger-ügy, hanem az, hogy a költő hogyan is kapcsolódott be a kommunista jellegű munkásmozgalmi szervezkedésekbe. 

A vitához hozzászólt még a fentebb említett Erdődi József nyelvész is, akinek kínos lehetett a „bélyeg", miszerint ő Horger Antal tanszékén lett tanársegéd. A kötelező életrajzi pontosítások mellett egy 1919-es esettel is amellett érvelt, hogy Horger a Horthy-rendszer jobboldali figurája volt: a proletárdiktatúra bukása után Horger beosztott tanárként egy kommunista iskolai igazgatónő eltávolítását követelte, így kezdve beszédét, hogy "a vörös farsang véget ért".