Fóbia!?

2021.06.01. 10:05

Rettegés Szegeden: óriáspókok lepték el az otthonokat

Rejtélyes óriáspókok bukkantak fel Szegeden, sokan posztolnak erről a város zárt Facebook-csoportjaiban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Akár ökölnyi méretűek is lehetnek és szőrösek – elszaporodtak az aggódó hangvételű posztok a szegedi zárt Facebook-csoportokban, miután egyre több rejtélyes óriáspók jelent meg a napfény városában. Egy szegedi férfi az egyik csoportban fotókat osztott meg a termetes állatokról – írja a Ripost. Csányi István a lapnak elmondta, tavaly tűnt fel először az óriáspók, amikor épp a Gyöngyvirág utcán sétált hazafelé.

„Egy pillanatra megálltam, hogy jobban megnézzem, jól látok-e”

– mesélte a férfi, majd hozzátette: az óriáspók nem tűrte a kíváncsi szemeket, és rögtön agresszívan kezdett közeledni felé, ezért nem volt ideje lefényképezni.

A férfi később a Szegedtől 15 kilométerre fekvő Algyőn dolgozott, amikor megpillantott egy óriáspókot. „Ezt a példányt az algyői új vízilabda-medencénél találtuk. Épp zavarta a pók a munkánkat.” Az állatot végül megmentették a pusztulástól, István pedig végre tudott képeket is készíteni róla.

„Ez milyen fajta pók lehet? Akkora, mint egy madárfióka”

– írta rövid posztjában. A képek alatt fellángolt a kommentszekció és a pókfóbiások veszélyt kiáltottak. „Gyújtsd fel! Szegedet is, nehogy máshol is legyen” – írja vitriolos szavakkal az egyik kommentelő.

A lefényképezett óriáspók valójában szongáriai cselőpók. Az óriáspók hazánk legnagyobbika és teljesen ártalmatlan. Jellemzően az Alföld, valamint a Duna–Tisza köze homokos-szikes pusztáin fordul elő, ahol a talajba mélyített függőleges lyukakban húzza meg magát, ahonnan főleg alkonyatkor mászik elő vadászni.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!