Virággal küldött, virággal fogadott harangok

1916. augusztus 15-én rövid hír tudatta a háborús tudósításokkal elárasztott Délmagyarországban, hogy Szegeden elkezdték összeszedni a hadi célokra lefoglalt harangokat.

Augusztus 21-én az alsóvárosi templomban elbúcsúztak három, 19. századi harangtól. Medgyesi Konstantin történész 2001-es tanulmánya idézte az alsóvárosi Historia Domusból: „Tíz órakor délelőtt ünnepi díszt öltött az alsóvárosi hívők ezernyi népe, és jött bucsuzni harangjaitól, melyek annyi emlékét bucsuztatták. Virággal valósággal elborították a szekerekre helyezett harangokat. A »Fehér leányok« koszorút helyeztek a harangokra. A koszorú nemzetiszínű szallagjain e felírás állott: Ha ágyuk lesztek, védjétek meg édes hazánkat.”

A negyedik, legnagyobb alsóvárosi harangot 1917. december 4-én rekvirálták. Az utolsó alsóvárosi harangot már nem búcsúztatta ünnepi tömeg – írta Medgyesi Konstantin.

A Historia Domusban is csak ennyit jegyeztek fel az eseményről: „1917. december 4. Elvitték az utolsó harangunkat is. Némán, hangtalanul mered az ég felé a tornyunk…”

Az alsóvárosi templom tornya egészen 1921. május 28-ig maradt üres, amikorra a több hónapos gyűjtés nyomán elkészült a templom négy új harangja. A gyűjtés során 1921. január l-jén katonai zenekarra még zenés misét is bemutattak a ferencesek – írja Medgyesi, s a kezdeményezés komolyságát jelzi, hogy a ferences atyák lemondtak a mindennapi boradagjukról.

Az új harangok 1921. május 26-i érkezéséről írta lapunk: „Három óra körül már ember ember hátán tolongott és szorongott a templom előtti hatalmas Mátyás-téren. Negyed négykor az óriási embertömeg szabályos nyolcas sorokban, zászlók alatt, festői szép bandérium vezetésével, méltóságteljes csendben megindult a pályaudvar felé, hol a négy uj harangot kiemelték a vagonokból és felrakták a felvirágozott stráfszekerekre.” Az ünnepség másnap folytatódott: „Már korán reggel ezrével lepik el az alsóvárosiak a Mátyás-teret: ünneplőbe öltözött asszonyoktól, férfiaktól és gyerekektől feketélik a hatalmas térség, akik mind kipirult arccal várják a négy uj harang felszentelési szertartásának megkezdését…”

A legnagyobb, hétmázsás ha­rang árát az alsóvárosi paprikakereskedők adták össze, ezért nevezték el paprikaharangnak.

Szilassy Cäsar, a Délmagyarország akkori főszerkesztője még verset is írt az 1921. május 29-i lapba az új harangokról (bár a mű, többi verséhez hasonlóan, nem mérhető művészi mércével).

A harangokat a második világháborúban is lefoglalták, a Délmagyarország 1943. február 25-i híre szerint minden harangot nyolc napon belül be kellett jelenteni az „Ipari Anyaghivatalnak”. Az alsóvárosi harangokat is leszedték, s ekkor a paprikaharang 20 méter magasból lezuhant. Elszállítására azonban már nem volt idő a háború miatt.

2005-ben a paprikaharang megmentéséért ismét gyűjtést kellett szervezni. 2003-ban ugyanis a nagyharang megrepedt (a repedés talán az 1944-es baleset miatt történhetett), elvesztette hangjának ércességét, és 2005. július 9-én leszerelték. Az eredeti terv az volt, hogy beolvasztják és 1,2 millió forintot érő nyersanyagából új harang készül.

Zombori István történész, múzeumigazgató és a szegedi városvédő egyesület kezdeményezésére azonban mozgalom indult a régi harang megmentésére. Nyilas Péter írta a Délmagyarországban: „Olvasztótégelybe kerül, ha két héten belül nem sikerül előteremteni a súlyának megfelelő nyersanyag árát, megközelítőleg 1,2 millió forintot.”

Gyulay Endre megyés püspök megelőlegezte az összeget, amíg a közadakozás sikerrel járt. A harang visszatért Szegedre, sőt, a paprikaünnepen mindjárt közszemlére is tették. Helyére új harang került, amelyet Bálint Sándorról neveztek el. A régi paprikaharang ma a ferences kolostor folyosóján található.