Azok a régi szegedi zengerájok

„Hiába, Szeged nem alkalmas terep semmiféle nagyvárosias lumptanya vagy intézmény számára. (…) most elérte a sorsát a legújabb szegedi zengeráj, a táncpalota is: megszűnt. (…) A pénzügyigazgatóság (…) huszonöt százalékos luxus­adót vetett ki a lokálban kapható ételekre, italokra”, ami megpecsételte „az utolsó, de valószínűleg nem a legutolsó szegedi zengeráj sorsát” – olvastuk lapunk 1924. május 6-ai hírében. A szegedi kabaré történetéről Sándor János írt könyvet Zengerájtól a kabaréig címmel, mi most a régi lapszámok tükrében mutatjuk meg, mit jelentett ez a szó. 1918. április 17-én egy bukott primadonnáról jelent meg hír, aki válása után elkezdett lefelé csúszni, jött a kabaré, a zengeráj – a mulatóknak ez a típusa nem a vájt fülű közönség kiszolgálására volt hivatott.

Nyári mulatótanyák

1923. április elsején jelent meg Magyar László cikke a régi szegedi zengerájokról. „Nagyon sokan kísérleteztek már azzal, hogy Szegeden állandó jellegű kabarékat, orfeumszerü mulatóhelyeket teremtsenek, de (…) a hol itt, hol ott föltámasztott ilyenfajta lumptanyák néhány heti küzködés után meghaltak.” Az írásban az idős főjegyzőt, Balogh Károlyt hívta segítségül. Kiderült: ezek a nyári mulatótanyák az 1890-es években virágzottak legjobban, volt zengeráj a Feketesasban, a Hétválasztóban, a Rózsa-ház kertjében, a Fiume-kávéházban, a New Yorkban, az Európában, a Prófétában, a Fekete házban, és sok más helyen.

A férfiak ölébe ültek

„Fölállítottak néhány ládát, hoztak egy-két komédiást és komédiáskisasszonyt, azok ráálltak a ládára és mindenféle bolondságokat csináltak, énekeltek, kupléztak, mókáztak. Magyar kuplé akkor még nem volt (…). Amikor pedig a kisasszony elvégezte a deszkán a dolgát, lejött a nézőtérre és odatelepedett valakinek az ölébe.” A kisasszonyokat Bécsből, Pestről hozták nyári túrára. Dankó Pistának is volt ilyen társulata az Európában, saját nótákkal. A törzsközönség: szalmaözvegyek, vakációzó jogászok, katonák és asszonyok, akik csak nyáron jönnek be a Nagykörúton túlról, amikor az előkelőbb közönség nyaralni megy és „nem annyira finnyásak”. Aztán egy nyári estén nagy tömeg tört be az egyik mulatóba, és megakadályozták az előadás folytatását, mert „Szeged magyar város, itt csak magyar nóta szólhat”.

Német nyelvű malacságok

A zengeráj azonban még egy jó ideig nem kopott ki a városból. 1924. május 24-én írtuk meg, hogy egy budapesti „zengeráj-trupp” fellépése miatt kitört a botrány a szegedi színügyi bizottság ülésén. A német zengeráj-darabok ellen Szeged társadalmának kötelessége tiltakozni, hangzott el. Követelték: tisztítsák meg a műsort a „német nyelvű malacságoktól”. Sz. Szigethy Vilmos egy évvel később megjelent írásában azt olvashatjuk: nyáron, amikor aki teheti, üdülni utazik, „végre a plebsé a város. (…) A kávéházak kertjében zengeráj üt tanyát, a helyhez kötött aranyifjúság ott szórakozik reggelig”, issza a savanyúvizes borocskát.