180 kilométerről is hazavittük - olvasóink történetei kisállataikról

Együtt aggódott velünk

„Kórházba kerültem, nagyon beteg lettem, közel voltam ahhoz, hogy nem maradok meg. Nekünk van egy alaszkai malamut kutyánk, nagyon ragaszkodó, teljesen érezte a kilátástalan helyzetet, hisz férjem naponta vele tudta megosztani a bánatát, mert a család messze van. A mi kutyánk szinte eggyé vált vele és odabújással szinte átérezte a nagy gondot, bajt. Mikor már jobban lettem, szaladt a párom elé, és ha tudna beszélni, kérdezte volna, hogy jobban vagyok-e. Mikor hazakerültem nem mozdult mellőlem kísért minden mozdulatomban" – írta [namelink name="Péntekné Kósa Erzsébet"].

Ő is átérezte a gondot.

Szerencsés véget ért a baleset

Zsanett így írt Szaffiról: „Egy másfél éves angol cocker spániel, Szaffi büszke tulajdonosa vagyok. Lakásban élünk, ami teljesen megfelelő, hiszen a spánielek a család társaságában mutatják meg igazi jellemüket, az ember közelében érvényesülnek legjobban. Szeretünk és járunk is kirándulni, leggyakrabban persze a töltésre. Itt történt velünk körülbelül egy hónapja a baleset is, amit szerettem volna megírni.

Nagyobb társasággal voltunk, talán 15 ember és 8 kutya. Ennek ellenére a közeledő versenybiciklis úr nem lassítva hajtott be közénk, és sajnos elütötte a kutyámat. Az ijedtségen kívül nem történt baja szerencsére, amin azóta is meg vagyok döbbenve, hiszen elég nagy ütés és nyomás érte az oldalát. Tanulva az esetből, még inkább figyelünk, hogy már messziről észrevegyük és elkerüljük a veszélyhelyzeteket."

Egyből megtalálta a helyét

[namelink name="Nagyhegyesi Ilona"] arról írt nekünk, hogy náluk ki a főnök: „a kutya neve Pitis. Két éves, menhelyről származik. Ahogy februárban hazahoztuk rögtön elfoglalta az ágyat, és kijelentette, ő az ágy tulajdonosa, mi csak bérelhetjük..."

Pitis a helyén. Fotó: Nagyhegyesi Ilona

Elég egy bot

Lilu – Szokolóczki Alexandra kutyája„Egy kutyának nem kell sem luxusautó, sem hatalmas ház, sem drága ruhák, beéri egy útszélen talált bottal... Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy! Ő csak szeretet kér és ad!

Hány emberről mondhatod ezt el?!

Hány ember szeret
feltétlen és olthatatlan szeretettel?!
Hány ember mellett érzed azt, hogy ami TE vagy az különleges?!

Te vagy az én kincsem, nálad drágább bizony nincsen, őrizd, vigyázd az életem, maradj még sokáig nekem. Milyen jó végigsimítani a bundáját! Ez a testi kapcsolat, egy eleven, lélegző lény érintése az, ami kis kedvencét oly értékessé teszi a magányos ember számára" – [namelink name="Szokolóczki Alexandra"] gondolatai az ember–kutya-kapcsolatról.

Egy életet elhasznált már

[namelink name="Bék Béláné"], így emlékszik vissza arra, hogyan került Pocok hozzájuk: „kiesett a harmadik emeletről, de megmentettük az életét. Kicsit sántít a hátsó lábaira, de azért ő a mi cicánk."

Így csak Pocok tud pózolni.

Már ő is újságot olvas

Tamás most már csak a kutyájával olvas újságot: „egyik nap hazaértem, és újságot találtam a postaládában. Gondoltam megpróbálom, hátha beviszi a kutyus a nappaliba, ahol majd elolvasom. Okosan elvette, be is vitte, és még oda is adta, nem akarta széttépni. Egy 3 éves schnauzer-francia bulldog keverék kutyusról van szó. Azóta ha újságot lát a kezemben, követeli, hogy bevihesse a szobába... :)"

Kastélykertből vitték haza

„Dagi cicámat munkám során találtam egy kastély kertjében. Szegényke ott élt, akkor még csak pár hónapos volt, ezért úgy döntöttem pár órás töprengés után, hogy hazaviszem. Azóta velünk él, és élvezi a benti életet. Barátságos, de elég egoista cica lett belőle. :) Imádjuk!" – [namelink name="Szabó Emma"] így vitte haza Dagit.

Dagi

Imádja csipogós zöld dinóját

„Édesapám imádja a tacskókat, ezért úgy döntöttünk a családdal, hogy meglepjük őt. Hosszas keresgélés után rátaláltunk az akkor még alig egy hónapos extra törpe tacskókra. Július 12-én elhoztuk az akkor kiválasztottat, pont apa szülinapján, nem is kell mondanom, mekkora volt az öröm :D Apa találóan 'Picúr'-nak nevezte el. Azóta is szépíti a mindennapjainkat. Imádják egymást az öreg kutyánkkal, reggelente már az ajtóban várja, hogy mikor mehet le hozzá játszani a kicsi. Minden rosszban benne van, hülye pózokban alszik, indok nélkül ugat, és nyavalyog, és imádja a csipogós zöld dínóját, szóval tipikus tacskó" – írta nekünk Kitti.

Picúr

Aki 180 kilométert utazott új otthonáig

„Ödönke Siófokon hajléktalanként egy konténer-butik alatti üregben lakott anyjával és testvéreivel. Mindenki cicái voltak, rendszeresen éttermi maradékkal etették őket. Egy továbbképzés alkalmával találtam rájuk, először egy lánytestvérét fogtam meg, hogy befogadom és hazahozom Fertődre, de ő fújt, harapott, nem akart jönni. Ödönke viszont hozzám dörgölődzött, és szívesen beszállt az autóba. Úgy jöttünk 180 kilométert, hogy hol az ölemben ült, hol az anyósülésen. Itthon hamar beilleszkedett, összebarátkozott a családtagokkal és King kutyussal, a házőrző kuvasszal is. Ha teheti, most is bekéretődzik az autóba, amellyel új otthonába érkezett" – a gazda, [namelink name="Kóródi Sándor"] visszaemlékezése a hazaútra.

Játék közben

Történet Brendiről, a falu nagymacskájáról

„Brendi a nagymamám cicája, 5 éves, nagy kandúr. Télen óriási nagy, tavasszal, amikor udvarol, nagyon sovány. Brendi kinti cica, persze azért néha bejöhet :) Akár merre megyünk a faluba, találkozhatunk vele. Ha a temetőbe megyünk, akkor ő épp ott van, ha a tó felől jövünk, akkor pedig éppen arról sétál haza. Két kutyánk van itthon, ha visszük őket sétálni, a cicus is szeret minket elkísérni. Brendi rendszeresen templomba jár. Mivel mi a templom mellett lakunk, nem egyszer kaptuk a riasztást, hogy a kandúr éppen az egyik padban horkol, vagy pedig hozták haza a vasárnapi szent miséről, mert oda is besétál. Ilyen gyakran előfordul.

Ezen kívül, az iskola is közel van. Szünetben gyakran játszik az alsó tagozatos gyerekekkel. Mindig eléri amit akar: mindig van, aki simogatja. (Simogatás közben rendszeresen folyik a nyála.) Ha kiülünk a teraszra, akkor nem kell eltelnie három percnek, és már az ölünkben is van. Volt, amikor nem láttuk egy hétig. Kerestük, de végül hazajött. Mint utólag arról értesültünk, a hátsó szomszéd lány cicusánál nyaralt éppen. A szomszédéktól pedig viccből egy számla várt, amire felírták Brendi igénybe vett szolgáltatásait" – Emi, a büszke gazda sorai.

Csak hazavittük

[namelink name="Vargáné Villányi Éva"] története: „Utcára kilökött kutyus szegődött nyomunkba. 17 éves diák lányommal sétáltunk, és kitartóan követett minket az eb. Gyermekem elkezdte volna szeretni, de megállítottam. Fél óra hosszat meséltem neki, hogy az állattartás épp most mennyire nem aktuális. Se pénz, se idő rá. A jövője is kérdéses, hiszen ha egyetemre, főiskolára kerül remélhetőleg szépreményű utódom, az még egy kutya élettartamán belül lesz!

Ezer és egy érv szólt ellene. Ha egyszer, majd, megengedhetjük magunknak a kutyatartást, viszont akkor csak menhelyről válasszunk, amivel életet menthetünk! Facebookon millió felhívás könyörög, elaltatják az eldobott egykori kedvenceket!

Kamaszlányom rezzenéstelen arccal hallgatott, mindent megértett, belátott. Néztem az arcát és rádöbbentem: gyerekszülésre és kutya örökbefogadására soha nem kedvező az időpont. Sem a továbbtanulása, sem a pályakezdése, sem a családvállalása alatt nem ideális a helyzet. Lehet, hogy így elmúlik az élet...

Nem tudták otthagyni

Váltottam hát:
- Ha a kicsike zsebpénzedből állod az oltásokat, chipet, tápot.
- Ha 3 naponta összeszeded a kutyapiszkot.
- Ha mindennap elviszed sétálni, mert a kert 40 négyzetméteres és egy kis termetű németjuhász-szerű keveréknek ingerdúsabb környezet kell

Lányom öröménél csak a kutyusé volt nagyobb, egymásra szabadultak és a 'szerelem' azóta is tart."

Fáraó, a cicalány

Kövesdi Valéria így emlékszik vissza cicája érkezésére: „2005-ben 'kitartóan bemiákolta magát' hozzánk. Ennek a szép kis fekete-fehér cicának alig volt hangja. Jámbor, kezes és szobatiszta cicusnak érkezett. A mai napig nem harap, nem karmol, kikérezkedik úgy, hogy vagy az ajtó felé vezet, vagy leül az ajtó elé és halkan miákolva jelez. (Gazdája mint kiderült, meghalt.) Befogadása után nemsokára megajándékozott minket hat gyönyörű kis cicagyerekkel, amiket egész tavasszal és nyáron példásan gondozott. Minta cicamama volt.
(Pár ember is tanulhatott volna tőle ilyen szeretetet, kitartó gondoskodást gyermeke(i) iránt.)

Fáraó művelődik

A kis cicagyerekeket elajándékoztuk, miután felcseperedtek. Fáraónk azóta is velünk van, és boldogít minket. Hol a kertünkben vadászik, bogarászik, napozik, hol bent van, és szunyókál. Az egész utca kedvence – főleg mikor látják, hogy a kapuban vár. Nagyon szereti a gyerekeket, a kiskutyákat és az emberekhez is barátságos. Minden érdekes hangra felfigyel, legyen az kint a szabadban vagy bent a lakásban. A televízió csatornái hangjaira és képeire különös érdeklődést mutat, s ezt a pillanatot sikerült megörökítenem, cicabarát családunk és ismerőseink nem kis örömére."