Szeged és környéke

2015.03.11. 19:15

Jubileumi koncertet ad a beatlegenda

Címkék#Szeged

Bródy János és Szörényi Levente részvételével jelentették be Szegeden: március 28-án 20 órai kezdéssel a Szeged Városi Sportcsarnokba látogat az Illés 50 – Tied a világ! című jubileumi koncert.

Munkatársunktól

 A sajtótájékoztatón Rosta Mária producer elmondta, hogy a program az elhunyt zenekari tagok, [namelink name="Illés Lajos"] és [namelink name="Pásztory Zoltán"] nélkül nem Illés-koncert lesz, de az együttes életművét felöleli. [namelink name="Szörényi Levente"] szerint valójában az első magyar beatdalokat, majd a hazai rock születését és a műfajt ünnepli a produkció. A Kossuth-díjas Illés zenekar 1965-ös (át)alakulása, és az első anyanyelvű művek megírása után az ország egyik legnépszerűbb zenekarává vált.

– A zenénk nemcsak örömet és elégtételt jelentett a fiataloknak, de a magyar kultúra részévé is tette a rockot – magyarázta Bródy János, miért fontos az 50. évforduló. A jövőre 70. születésnapját ünneplő szövegíró, dalszerző hozzátette: „az idő lehet, hogy eljár felettünk, de a dalok reményeink szerint túlélnek bennünket, és a fiatalok viszik tovább a tüzet" – utalt arra, hogy a produkcióban olyan ifjú tehetségek is színpadra állnak, mint [namelink name="Gubik Petra"], [namelink name="Feke Pál"] vagy [namelink name="Vastag Tamás"].

Jubileumi koncertet ad a beatlegenda Fotó: Kuklis István (galéria)


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!