Volt edzője ellen játszik a Hódmezővásárhelyi FC

2024.04.26. 09:24

Muszáj pontokat szerezni

Egy időpontban, vasárnap 17 órától játszik mindkét Csongrád-Csanád vármegyei NB III.-as labdarúgócsapat: a Hódmezővásárhelyi FC Martfűn, a Szeged-Csanád GA II. a BKV Előre budapesti otthonában szerepel.

Mádi József

A szegedi Pataki Zoltánra (jobbról) és csapatára újabb fontos mérkőzés vár.

Fotó: Gémes Sándor

A Hódmezővásárhelyi FC a dobogóért küzd, és ebben a csatában két pont előnye van a negyedik Körösladánnyal szemben. Ezúttal olyan feladat következik, amelynél ismét Antal Krisztián tanítványai az esélyesek, hiszen Martfűn lép pályára a csapat. A hazaiak edzője az a Koncz Zsolt, aki korábban már volt a vásárhelyiek edzője, ezért sem lesz egyszerű elhozni a három pontot. 

A HFC  az egyik legjobb formában lévő csapat az NB III. Délkeleti csoportjában, hiszen idén még nem kapott ki, hatszor nyert és kétszer ikszelt. 

A Szeged-Csanád GA II. nehezebb, de már nem reménytelen helyzetben van a bentmaradást illetően, hiszen a tavaszi szezonban produkált eredménysor révén még reménykedhet a kiesés elkerülésében. Az idei nyolc mérkőzésen 13 pont a mérleg, ezzel pedig jó esélyekkel várhatja a sorozat hajráját.

Persze ehhez fontos lenne megint pontot vagy pontokat szerezni a tabella élmezőnyében, a hetedik helyen található BKV Előre otthonában. A két csapat szegedi mérkőzésén a vendégek kétszer lőttek kapura, és két gólt szereztek, miközben a Tisza-partiak voltak mezőnyfölényben. Érdekes, hogy a BKV otthon nem szerepel túl jól, 12 mérkőzésen mindössze 14 pontot szerzett saját környezetben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában