Szegedi hírek

2024.04.26. 14:00

Világhírű fogorvosok beszélnek Szegeden a legújabb trendekről – Galéria

Huszonhárom országból érkeztek szakemberek a szegedi fogorvos konferenciára. Az előadók között világhírű szakemberek is vannak, de bemutatják a legújabb termékeket és szolgáltatásokat is a kiállító cégek.

Timár Kriszta

Az előadások mellett a legújabb termékeket is megismerhetik a konferencián részt vevő fogorvosok. Fotó: Török János

Szegeden tartja nemzetközi konferenciáját a Magyar Fogorvosok Egyesülete. A rendezvény már csütörtökön elkezdődött: aznap tartották meg a második dentálhigiénikus szimpóziumot dentálhigiénikus végzettségű szakemberek és hallgatók, valamint a fogászati asszisztensek számára. Pénteken és szombaton pedig a TIK-ben 23 ország közel ezer fogorvosa, fogtechnikusa, dentálhigiénikusa, illetve fogorvostan-hallgatója vesz részt a programon, melynek címe, Perspektívák a Paro-Implantológiában és a Komprehenzív Fogászatban. Itt összesen 9 nemzetközi előadó beszél a legújabb trendekről, esettanulmányokat és kutatásokat mutatnak be, valamint kurzusokat tartanak.

A konferencia házigazdája Nagy Katalin, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke. A szegedi professzor kiemelte: két olyan előadó is elfogadta a meghívást, akik a világ legjobbjai között tevékenykednek. Egyikük a svájci Anton Sculean professzor, publikációi alapján a világ talán legismertebb parodontológusa. Az erdélyi származású szakember pénteken magyar nyelven tartott előadást, előző nap, csütörtökön pedig manuális workshopon mutatta be az érdeklődőknek a csontpótlás csak általa ismert fortélyait. De Szegeden van Daniel Buser is, a svájci Berni Egyetem Szájsebészeti Osztályának professzora, illetve a ciprusi, nemzetközi szakmai rendezvény helyett Szegedre jött Nikolai Slorkov, a világszervezet megválasztott elnöke.

A rendezvényt Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg, aki büszkén beszélt arról, hogy a cél felé, miszerint nemzetközileg elismert egyetemmé akarnak válni, már elindultak. Baráth Zoltán, a SZTE Fogorvostudományi kar dékánja pedig arról beszélt, hogy a program célja, hogy baréti légkört teremtsen a tudomány és a kollégák találkozásához.

A konferencia kiállítóterében, a TIK aulájában több mint 40 innovatív cég termékei és szolgáltatásait is megismerhetik az érdeklődők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában