2023.11.12. 16:40
Bili és szamurájkard is volt a zsibin – GALÉRIA
Óriási érdeklődés övezte a Mars téri használcikk-börzét mind az árusok, mind a vevők részéről. Fotó: Karnok Csaba
Ami az egyik embernek már megunt lom, az a másiknak még érték lehet. Ennek jegyében rendeztek második alkalommal használtcikk-börzét a Mars téri piacon vasárnap. Az októberi, első lakossági zsibihez hasonlóan most is óriási volt az érdeklődés mind az árusok, mind a vásárlók részéről. Az eladók előzetes regiszráció után 1500 forintért bérelhettek asztalt a piacot üzemeltető Szegedi Városkép és Piac Kft.-től, a nagycsarnok két végében plusz asztalokat is ki kellett helyezni, annyian jelentkeztek az árusításra.
Gyakorlott piacozók és kezdő eladók egyaránt szép számmal akadtak az árusok között. Felnőtt és gyerekruhák, cipők, valamint játékok és plüssök tömkelegét kínálták. Bakelit lemezek, CD-k és könyvek sokaságát rakodták ki, de régi írógép és fényképezőgép, korcsolya, szánkó, szaxofontartó, trombita, '50-es évekbeli technikumi diáksapka, golfütő szett, diplomata táska, kerékpár, katonai gyakorló egyenruha, festmények, bili, német, orosz és cseh gázmaszk, sőt római és magyar díszkard, de még szamurájkard is megtalálható volt a portékák között.
Bili és szamurájkard is volt a zsibin – GALÉRIA: Karnok Csaba
A kardok egy Miska kancsó mellett várták új gazdájukat egy nyugdíjas házaspár asztalán. Elmondták, mindent kipakoltak, ami nem érdekli már az unokáikat. A legtöbb árus a pincében, padláson, garázsban felszaporodott, fölöslegessé vált portékákkal érkezett. Sokan úgy voltak vele, az ünnep előtt jól jön egy kis plusz bevétel. Akadtak azonban olyan árusok is, akik szívüknek kedves tárgyakat bocsátottak áruba. A néhány hét múlva hetedik születésnapját ünneplő Gréti például nagymamájával érkezett hajnalban a piacra. A kislány elmondta lapunknak, hogy a sok-sok játékát azért kínálta eladásra, hogy a befolyt összegből egy igazi cicát vehessen magának.
Szegedi hírek
- Háztartási gépek okos megoldásai
- Szenzáció: Tarifa és Marokkó után Portugália felé kerülnek hazafelé, elérték Cabo da Rocát
- Pálinkafesztiválon nyert a cukrászda
- Néhol lehet zápor, zivatar, de többnyire nyárias időnk lesz pünkösdkor
- Elismerést vehetett át Hangai József