2023.11.01. 17:34
A cél, hogy jobbá tegyük az ügyintézést az állampolgárok számára
Szentesen és Csongrádon fejezte be a vármegye járási hivatalinak látogatását Salgó László. A főispán a hét csongrád-csanádi járásban – Csongrád, Hódmezővásárhely, Kistelek, Makó, Mórahalom, Szeged, Szentes – a jó gyakorlatokról és a még megoldásra váró feladatokról is tájékozódott.
„Fontosnak tartottam, hogy már az első hónapban személyesen megismerjem azokat a területeket, ahol még fejlődhetünk. A párbeszéd elkezdődött, de még nem ért véget a járási hivatalok vezetőivel. Elkötelezett vagyok abban, hogy együtt tovább fejlesszük a vármegye közigazgatását, ezzel pedig megkönnyítsük az ügyfelek, állampolgárok életét” – összegezte tapasztalatai Salgó László.
Szegedi hírek
- Néhol lehet zápor, zivatar, de többnyire nyárias időnk lesz pünkösdkor
- Elismerést vehetett át Hangai József
- Kihagyhatatlan fotók: egy belsőépítész-lakberendező otthona várja új lakóját
- Huszonegy film lesz látható a Friss Hús rövidfilmfesztivál nemzetközi versenyében
- A Szentlélek eljövetele nem a múlté, működése folyamatosan tetten érhető