Algyő

2021.06.05. 09:49

Kerékpárral, futva, sétálva – Fotók

Az algyői Szent Anna kikötőből startolva szombaton rendezték meg a II. Algyő-Petres Árvízi Emlékfutást és Teljesítménytúrát, melyen a résztvevők kerékpárral, futva és sétálva teljesíthették a 29 kilométeres távot a Tisza-töltésen. A rajtnál mintegy százötvenen voltak.

I. P.

Fotó: Karnok Csaba

– Ezen a teljesítménytúrán először veszek részt – közölte az algyői István, aki kerékpárral vállalkozott a 29 kilométeres táv Tisza-töltésen való megtételére a II. Algyő-Petres Árvízi Emlékfutás és Teljesítménytúra egyik indulójaként. Azzal folytatta, már több hasonló rendezvényen vett részt biciklivel, gyalog, de már vízitúrán kajakkal, kenuval is indult. – Nem tudok egyet sem kiemelni, mindig az a jó, a legjobb, melyen éppen vagyok – tette hozzá.

Közbeszólt a vírus

Az 1879-es szegedi nagyárvízre emlékezve tavaly rendezték meg először az emlékfutást, március 5-én tört át a folyó Petresnél, ekkor volt a gátszakadás – tudtuk meg Füzesy Istvántól, a szervező Algyői Tisza Szabadidő, Sport, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület elnökétől. Azt is elmondta, a távot a vállalkozók kerékpárral, futva és sétálva is teljesíthetik, olyan tempóban, ami számukra kényelmes, kellemes, de ha valaki akarja, meghajthatja, felpörgetheti egy erősebb edzést tartva.

 

Az esemény megrendezésében az ALTE-n kívül szerepet vállalt a nagyközségi önkormányzat és a vízügy, vagyis az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, míg a főtámogató a MOL Nyrt. volt – mondta még el. Március 5-höz képest a koronavírus-járvány miatt tolódott az időpont, de jövőre, 2022-ben igyekeznek minél közelebb ehhez dátumhoz, talán annak a hétnek a végén megrendezni.

Csobbannak egyet

– Hasonló teljesítménytúrán már részt vettünk, arra számítok, a mostani kellemes kis edzés lesz, ugyanis már több mint 60 kilométeres távokat is teljesítettünk két keréken – közölte Simoncsics Máté. Párja, Dalos Vera hozzátette: – Jó meleg lesz a töltésen, ezért úgy terveztük, a túra után csobbanunk egyet a Tiszában, biztos jól fog esni a fárasztó, izzasztó kerekezés után. Ismerőssel is találkoztunk: egykori kollégánk, Bakos András arra vállalkozott, futva abszolválja a 29 kilométert. Elárulta: sótablettákat is visz magával – szükség is volt rájuk, mondta utólag –, mert izzadáskor nemcsak víz, hanem só is távozik a szervezetből.

A mezőny

A startkor először a sétálókat engedték rá a gátra, majd rövid szünet után következtek a biciklisek, végül a futók hagyták el a rajt-cél Szent Anna kikötőt. Összesen lehettek százötvenen és féltávnál, a fordulónál mindannyian kék szalagot kötöttek az ottani oszlopra. Mindezek előtt Molnár Áron, Algyő polgármestere és Füzesy István ALTE-elnök és alpolgármester megkoszorúzták a parton álló árvízi emlékművet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában