Helyi életstílus

2024.04.26. 07:00

Eperpalánták melengetik az idősek szívét

Tavaly zöldségpalántákat hoztak a makói agráriskola diákjai a helyi szociális otthonba, ahol azokat az idősekkel együtt ültették el. Most kíváncsiak voltunk, mennyire vált be az ötlet, és folytatják-e a munkát a szépkorúak.

Szabó Imre

Az otthon lakói örömmel szorgoskodtak a palántákkal. Fotó: Szabó Imre

 Tavaly is kijártam ide szinte minden nap: ha kellett, öntöztem a növényeket, gyomláltam, lazítottam a földet

 – mondta a 84 éves Handa Ferencné csütörtök délután a makói idősotthonban annál a magas ágyásnál, amit eperpalántákkal ültetett tele néhány társával és a gondozók közreműködésével. Hozzátette, mezőgazdasági iskolában tanult, és amíg otthon lakott, mindig kertészkedett.

 Reggel, amikor kijön az ember, öröm látni, hogy egy nap alatt ennyit fejlődtek a növények

 – jegyezte meg.

Mint a múlt évben megírtuk, a helyi Galamb József Mezőgazdasági Technikum diákjai az iskola tangazdaságában nevelt zöldségpalántákat hoztak ajándékba a Marosmenti Idősek Otthonába, ahol azokat az otthon lakóival közösen ültették el. Ez, mint beszámoltunk róla, összehozta a két generációt: munka közben jót beszélgettek egymással és sokat tanultak egymástól a diákok és a szépkorúak egyaránt.

Botlik Anita részlegvezetőtől megtudtuk, a gondozottak egész évben lelkesen foglalkoztak az egynyári növényekkel, a megtermett paradicsomot, paprikát pedig jóízűen fogyasztották el reggelihez, vacsorához.

 Az ötlet sikerét látva a lakókkal közösen úgy döntöttünk, most évelő eperpalántákkal folytatjuk a kertészkedést 

– mondta.

Az intézményben jelenleg 115 lakóról gondoskodnak. Baranyi Jenőné gondozónő, aki három évtizede foglalkozik Makón az idősekkel, azt mondta, az efféle időtöltés nagyon hasznos az időseknek: úgy érzik, van céljuk, feladatuk és általa vissza tudnak gondolni az aktív évekre, a szép emlékekre.

 Amikor készülődtünk, mindenki elmesélte, kinek mennyi földje volt, hogyan gazdálkodott. Ez számunkra is érdekes volt

 – jegyezte meg mosolyogva.

Arról is beszélt, hogy ezen kívül is nagyon sok programot szerveznek nekik.

 Mindig megkérdezzük, mit szeretnének és ez alapján rendezünk ünnepségeket, sétákat teszünk, ellátogatunk a könyvtárba, múzeumba. Most készülünk többek között a Hagymatikumba, illetve a városnéző kisvonatra

 – mondta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában